LSD nélkül is el lehet szállni

LSD nélkül is el lehet szállni

Kevés olyan – jó értelemben vett – beteg dolgot premiereztünk az Ígéretes titánokon, mint a No Whales legújabb, The Waiting Room című kislemeze. Tóth András anyaga egy izgalmas utazás, s innen a cím is, mármint a cikké, ugyanis az egész egy grandiózus, véget nem érő látomáshalmaz, borzasztóan lassú tempóban megzenésítve.

Az amúgy a Pixel Cranes duóból is ismert András ráadásul nem fukarkodott az idővel sem, hiszen a kislemez három száma – a Digital Ocean, a Liftoff, illetve a Silk – hét percnél hosszabb, utóbbi ráadásul 12 perces játékidejével a régi idők végtelenítettnek tűnő számhosszát idézi.

Az anyag nem könnyű kis éji muzsika, viszont sejtelmes filmzenének beillene. A dalokban megvan az a vibráció, az a hullámzás, ami minden kísérleti megoldás mellett ezt a mozis hangulatot hozza. A emellett érdekesen közelít az elektronikához. Azt is mondhatnánk, a kísérleti elektro világát csempészi vissza, amely sok műfaj útkeresésére volt már hatással. 

Érdemes tehát meghallgatni a The Waiting Room-lemezt, s miközben szépen kibomlanak a dalok, alább a szerző is megfejtésekkel szolgál.

Az első, és talán legcsiklandozóbb kérdés az, hogy az instant, pár másodperces zenefogyasztási őrület közepette hogyan jött az, hogy akár tizenkét perces dal szülessen? 

„Már megvolt négy, megszokott rövidségű és nagyon más hangszerelésű szám, ám az egyik nap otthon ültem a Microkorg előtt, és kísérletezgettem vele, s egyszercsak szinte magától ott termett a Digital Ocean, amely nyolc percesre sikerült. Arra gondoltam, hogy ha az egyik nagy kedvencem, a Pink Floyd is simán feljátszott akár 20 perces számokat is – például az Echoes, vagy az Atom Heart Mother Suite, de a Shine On Your Crazy Diamond is ide tartozik –, akkor én miért ne próbálhatnám meg, hogy ez miként megy? A lényeg, hogy a Digital Ocean után kattant bennem valami, hogy ezen a vonalon akarok inkább továbbmenni, hisz már a korábbi anyagommal, a Lounge Acttel is ez lett volna a cél, de ott még ez nem sikerült” – sommáz András.

 Tóth András  

A számok között van amúgy az eső témakört feldolgozó páros darab, a May 30 és a Post Rain – mondjuk utóbbi címéből ez sejthető. Előbbiben az égi áldás hangja akár tévésistergésnek is tűnhet, de nem az.

A személyes kedvenc amúgy a már emlegetett tizenkét perces eposz, a Silk, amely címét egy délután selymesen lecsúszó serital okozta katarzisról kapta ugyan, ám zeneileg e hétköznapi gyönyörnél sokkal sejtelmesebb. „Az alap egy gitár loop, majdnem hasonló hangokkal, mint a Beatles Norwegian Woodja, csak sokkal lassabb tempóval és váltásokkal. A basszustéma meg a Microkorg érdeme: próbáltam a szívdobogás ütemét leképezni kisebb nagyobb sikerrel. Rém egyszerűnek hangzik, de közben a végeredmény nagyon szép lett, igazából erre a számra vagyok a legbüszkébb, mert ez tükrözi vissza a legjobban, hogy milyen hangzást akartam már kezdettől fogva” – avatott be a keletkezéstörténetbe a szerző.

Maga a lemez nagyjából fél évig érlelődött, András a házistúdiójában vette fel a dalokat. Az utómunkálatok mintegy másfél-két napot vettek igénybe, a keverés Gritta Péter keze nyomát dícséri, akinek javaslatára amúgy dobszólam került a Liftoff-ba, illetve basszusgitár a Digital Ocean-be.

További érdekességekért érdemes követni rovatunk Facebook-, Tumblr- és Instagram-profilját is. Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »