Vélemény: Lövések a cukrászdában

Vélemény: Lövések a cukrászdában

Zétényi Zsolt írja a napokban megjelent Ártatlanul, jeltelen sírban című jog- és rendvédelem-történeti tanulmánykötetében: „Törvénytudásban kevéssé tájékozott, művelt magyar emberek úgy vélhetik, hogy az 1989-től napjainkig, 2015-ig tartó rendszerváltoztató politikai-jogi folyamatok mai helyzetében nem lehet kétséges: a kommunista önkényuralmi ítélkezés jogsértései, emberölései minden nehézség nélkül orvosolhatók (lettek volna) jogilag, ha az áldozatok nem támaszhatók is fel, s a tönkretett családi és egyéni sorsok nem hozhatók is helyre, joggal vélhetik – bízva az alkotmányos jogállamban –, hogy a jogorvoslatok sikeresen meg is történtek manapság. Szomorú, súlyos tévedés! Mutatja ezt a Kristóf-ügy sorsa.”

Kristóf László csendőrnyomozó törzsőrmestert mint az 1944-ben meghalt kommunista mártír, dr. Ságvári Endre gyilkosát 1959-ben ítélte halálra a katonai bíróság. Még abban az évben ki is végezték. A Legfelsőbb Bíróság 2006. március 6-án Kristóf Lászlót az emberek törvénytelen kivégzése által elkövetett háborús bűntett miatt emelt vád alól felmentette, az egyéb bűncselekmények miatt ellene folyt eljárást megszüntette. Bizonyára van, aki emlékszik még rá, hogy a bíróság döntése zajos, már-már hisztérikus tiltakozást váltott ki a balliberális értelmiség több képviselőjéből.

1944. június 27-én az a csendőrnyomozó csoport, amelyiknek Kristóf László is tagja volt, a zugligeti Nagy Béla-féle cukrászdában felismerni vélte az illegális kommunista párt két, régóta körözött vezetőjét, Ságvári Endrét és Csermanek (Kádár) Jánost. Miután telefonon parancsot kaptak a letartóztatásukra, a nyomozók felszólították őket, hogy adják meg magukat. A Kádárnak hitt személy (valójában Szabados Lajosnak hívták) mindvégig együttműködött a nyomozókkal, s hagyta magát megkötözni. Az első pillanatokban Ságvári is engedelmeskedni látszott a felszólításnak, ám váratlanul pisztolyt rántott, és tüzelni kezdett. Kristóf László próbálta lefogni, de két lövést kapott, és rövidesen eszméletét vesztette. Ságvári halálosan megsebesítette Pétervári János gépkocsivezetőt, valamint könnyebb sérülést okozott az őt végül agyonlövő detektívnek, Cselényi Antalnak. Tény, hogy Kristófnál nem volt fegyver, és Ságvári lelövésekor életveszélyes sebesüléssel, eszméletlenül feküdt a földön.

Kristófot a háború után halottá nyilvánították, ezért nem kellett bujkálnia: saját nevén, csendőr múltját nem tagadva, Békéscsabán élt. 1958-ban egy Lovas István fedőnevű besúgó jelentette fel. A kommunista „igazságszolgáltatás” régóta vágyott rá, hogy megbosszulja Ságvári halálát. Az őt letartóztató négy csendőrből egy halott volt, a halálos lövéseket leadó Cselényi Nyugatra menekült, Palotás Ferenc törzsőrmester pedig 1949-ben életfogytig tartó börtönbüntetést kapott, de akkor nem látták bizonyítottnak, hogy Ságvári megölésében bűnös lett volna. Kristóf előkerülte után azonban Palotás ügyében is perújításra került sor.

Tizenhárom vádlottat – volt csendőröket és politikai nyomozókat – felvonultató monstre pert rendeztek, amelynek során keveset törődtek a bizonyítékok hitelességével. Tanúkat kerítettek a semmiből, akik határozottan emlékeztek arra, hogy vallatás közben Kristóf kegyetlenül kínozta őket. Kristóf László feladata a beépülés volt, ezért soha nem vett részt vallatásban, következésképpen nem is kínozhatott meg senkit. Ennek ellenére ezt is súlyosbító körülményként értékelték. Végül a katonai bíróság úgy döntött, hogy Ságvári Endre meggyilkolásában aktívan részt vett Kristóf és Palotás is, ezért mindkettejüket halálra ítélték. Az ítéletet végre is hajtották, Kristóf László földi maradványait azóta sem lelték fel.

A Legfelsőbb Bíróság az 1959-ben hozott ítélet Kristófra vonatkozó részét 2006-ban hatályon kívül helyezte, őt az emberölés vádja alól felmentette. Az ítélet, mint arra korábban már utaltunk, balliberális körökben nem nyert egyöntetű elismerést. Az volt a legfőbb gondjuk, hogy 1944. március 19-e után (mások szerint az egész Horthy-rendszer idején) megszűnt a törvényesség, a csendőrök törvénytelenül léptek fel a legitim módon megnyilvánuló antifasiszta ellenállóval, Ságvárival szemben, így a Legfelsőbb Bíróság döntése botrányos, a jogállamiság csődje, az igazságszolgáltatás Waterlooja, szégyen és gyalázat. A legékesebben Krausz Tamás történész fogalmazta meg mindezt: „a bírói ítélet […] legitimálta a náci megszállás idején működő fasiszta diktatúrát”.

Jellemző módon a többség Kristóf László felmentését is törvénytelennek tartotta, nem zavartatva magukat attól az apróságtól, hogy nem Kristóf lőtte le Ságvárit, hanem Ságvári lőtt bele Kristófba, amely esetben Kristóf elítélése a jogállamiság ugyancsak sajátos formáját testesíti meg. Az indulatos vitának egyébként az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése vetett véget.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 04. 08.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »