Lovas István: Orbán megmondta az igazat: létezik titkos Merkel-Erdogan paktum

2016. március 6-án Merkel megállapodott Erdogánnal, hogy minden évben 150-250 ezer menekültet fogad be Törökországból.

Amikor a nyugati elit hazai balliberális cselédsajtója heti rendszerességgel és monotóniával több tucat olyan cikkről számol be ura és iránymegszabó őfelsége nemzetközi sajtójából, amely a magyar miniszterelnökről, kormányáról és vele együtt, csakúgy véletlenül, a magyar népről általa kialakított mocsokképet a kötelezően szokásos jelzőkkel – populista, rasszista, antiszemita és a többi – erősítgeti és mélyíti el, hősi ellenállóként veregeti meg saját vállát.

Ennek ellenkezőjét pedig a hatalomhoz való törleszkedésnek értelmezi.

Úgyhogy vigyázat, most törleszkedés következik azon szörnyű újságírói gyakorlat megsértése miatt is, hogy a kutyát harapó postás esetével állunk szemben: volt képe egy olasz hírportálnak emlékeznie arra, amire más médium azt nem tartotta szükségesnek, vagy nem akart.

Az olasz Stopeuro portál a fenti címmel írt igen terjedelmes cikket, amely így kezdődik:
2015 decemberében Orbán Viktor magyar miniszterelnök nyilvánosan elmondta, hogy Merkel migránsokra vonatkozó megállapodást kötött Erdogánnal, amely egy titkos záradékot tartalmazott: „Egy nap felébredünk, és azt hiszem, hogy Berlinben már a jövő héten bejelentik azt, hogy 400 – 500 ezer menekültet kell befogadnunk közvetlenül Törökországból.”

A rákövetkező héten nem történt semmi ilyen bejelentés. Orbánt gúnyolták és nevetségessé tették, mint valami vadtekintetű összeesküvés-elmélet gyártót. Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke a magyar miniszterelnök kijelentését „zagyvaságnak” nevezte. Párizsban és Berlinben sértegették. Stephane Le Foll, a francia kormány szóvivője kijelentette: „Franciaország és Németország együttműködik, hogy kezelje a migránsáradatot… „A múlt héten az EU megállapodott Törökországgal, és Orbánnak tudnia kell a részleteket, hiszen ott volt”, mondták.

Hírdetés

Orbán tökkelütöttnek tűnt: az a megállapodás, amit Merkel kötött Erdogannal 2016 márciusában nem éppen abból állt, hogy a törökök 3 milliárd eurót kapnak azért, hogy szíriai menekülteket (és „szíriai”, idézőjelben) Törökországban tartanak és nem küldik hozzánk?

Most pedig, egy évvel később, a német sajtóból kiderül, hogy Orbánnak igaza volt. 2016. március 6-án Merkel megállapodott Erdogánnal, hogy minden évben 150-250 ezer menekültet fogad be Törökországból. Ezt a megállapodást Merkel úgy kötötte meg, hogy a legkisebb mértékben sem tanácskozott az EU többi tagországával. Csak a holland Mark Rutte miniszterelnök tudott a megállapodásról, aki abban a minőségében volt jelen, hogy az EU soros elnöki tisztét töltötte be abban a fél évben.

A megállapodást azután pánikszerűen fogadta el 28 tagország, mivel úgy tálalták nekik, mint az egyetlen módja a menekültáradat leállítására, azaz 3 milliárd eurót fizetnek Erdogánnak, máskülönben küldi az áradatot.

A cikk ezután ismerteti azt, ami már megjelent sajtónkban is: e titkos megállapodást egy, a napokban megjelent könyvben tárta fel a Die Welt újságírója, Robin Alexander. Annak címe: Az elűzöttek. Alcíme: Merkel és menekültpolitikája: tudósítás a hatalom belsejéből.

A cikk pedig – amelynek terjedelme az itt belőle szemlézetteknek mintegy a tízszerese – teljes fordítást igényelne, annyi, eddig igen sok, sorsunkat is befolyásoló tényt mutat be.

Lovas István – www.magyaridok.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »