Lovas István: Levél a Financial Times-nak

Hazudjanak Magyarországról, és nehogy helyesbítsenek!

A Financial Times szerkesztősége
London
Populistán brexites Nagy-Britannia

Tisztelt Szerkesztőség!

Tegnap délután emailben írtam önöknek levelet, hogy felhívjam figyelmüket arra, miszerint Andrew Byrne, budapesti tudósítójuk  lapjukban október 18-án megjelent cikkének  már a címében is hazudott („A menekülteket felrúgó magyar operatőrnő díjat nyert”), ugyanis a szóban forgó díj készítéséért nem László Petra kapta a kitüntetést, hanem férje. László Petra a kitüntetést Lakitelken a betegsége miatt távollévő férje nevében vette át.

Hírdetés

Emailemet ezzel a  mondattal zártam: „Sajnálom, hogy tudom: nem fognak helyesbíteni”.

Megjegyzés: természetesen levelemre nem válaszoltak, és ma sem nyomtatott lapjukban, sem honlapjukon nem helyesbítettek.

Örüljenek, hogy Magyarország Orbán Viktor több mint két évvel ezelőtti ígérete ellenére nem alakult át illiberális demokráciává, mert akkor budapesti tudósítójuknak azonnal visszavonnák akkreditációját, amennyiben az nem helyesbítene. Mint ez Szingapúrban megtörténne.

További jó hazudozást kívánok  globális terjesztésű lapjuknak, amelyben Magyarország esetében mindent tényellenőrzés nélkül átvesznek, amit a helyi balliberális ellenzék állít.

www.lovasistvan.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »