Lovas István: Elhallgatott hírek 244. / Nemzetközi sajtószemle

Nigel Farage Trump ellen fordul Szíria megbombázása miatt

RUSSIA TODAY

Nigel Farage, a brit UKIP párt volt elnöke bírálta szövetségesét, Donald Trumpot, amiért egy „állítólagos vegyi támadásra” válaszul rakétatámadást rendelt el egy szíriai légitámaszpont ellen.

Az európai parlamenti képviselő közölte, hogy Trump szavazóit ez megzavarja.

„Meglep. Trump szavazói közül sokan… vakarják majd a fejüket és azt kérdezik, ’hová vezet mindez’?” – mondta.

Farage a brit kormányt is felszólította, hogy ne keveredjen be semmilyen további légitámadásba Szíria ellen.

„A korábbi, közel-keleti beavatkozások a helyzetet rosszabbá, és nem jobbá tették”, mondta.

„Farage megjegyzései drámai fordulatot jelentenek egy olyan kapcsolatban, amelynek során a brit politikus Trumppal vacsorázott, és Trump nyíltan sürgette Theresa May brit miniszterelnököt, hogy Farage-t nevezze ki brit nagykövetnek”, jegyzi meg a tudósítás.

Lavrov orosz külügyminiszter: Az USA szíriai akciói iraki beavatkozását idézik fel

SPUTNIK NEWS

Szergej Lavrov amerikai külügyminiszter tegnap kijelentette: az Egyesült Államoknak egy szíriai repülőtér elleni rakétatámadása felidézi az USA 14 évvel ezelőtti iraki beavatkozását, amikor Washington néhány szövetségesével megtámadta Irakot az ENSZ Biztonsági Tanácsának jóváhagyása nélkül, a nemzetközi jog súlyos megsértése árán.

Hangsúlyozta: a csütörtök esti támadás kilenc embert ölt meg, és az „egy abszolút hamis ürüggyel végrehajtott agresszió volt”. Hozzátette: Washington semmiféle bizonyítékkal nem támasztotta alá állítását, hogy a támadást a szíriai kormány parancsára hajtották végre.

Leszögezte: Oroszország követelni fogja az Egyesült Államok támadása mögötti igazság feltárását.

Hozzátette, ez tovább károsítja az Oroszország és az Egyesült Államok közötti amúgy is aláaknázott kapcsolatokat, „de remélem, e provokációk nem fognak visszafordíthatatlan eredményekhez vezetni”.

Az Egyesült Államok 59 Tomahawk cirkáló rakétát lőtt ki a Homsz városától 40 kilométerre fekvő As Sairat repülőtérre.

Hírdetés

Hezbollah: Az „idióta” amerikai csapás Szíria ellen Izrael érdekeit szolgálja

REUTERS

A libanoni síita Hezbollah tegnap kijelentette, hogy az amerikaiaknak a szíriai légitámaszpont elleni rakétatámadása „idióta lépés” volt, amely „nagy és veszélyes feszültségekhez vezet majd a Közel-Keleten”.

Az Asszad szíriai elnököt támogató Hezbollah közleményben jelentette ki, hogy a támadás nem fogja demoralizálni a szíriai hadsereget vagy negatívan befolyásolni szövetségeseit.

A közleményben az áll, hogy az amerikai katonai akció Izraelnek és térségbeli törekvéseinek tesz szolgálatot.

A szíriai ellenzék már hosszú ideje bírálta az Egyesült Államokat, amiért nem védi a lázadók által ellenőrzésük alatt tartott területeket a kormány légitámadásai ellen.

Az amerikaiak azzal indokolták a légitámaszpont elleni csütörtöki támadásukat, hogy onnan indították el a mérgesgáz támadást. Az Asszad-kormány viszont tagadja, hogy vegyi fegyvere lenne.

A lázadók most arra sürgetik az amerikai kormányt, hogy rendeljen el légitámadásokat a többi 25 légitámaszpont ellen.

„Trump is egy neokon báb” – korábbi médiatámogatói fordulnak ellene a szíriai légitámadás után

RUSSIA TODAY

Az egykor elkötelezett Trump-támogatók szállnak le a „Trump-vonatról” azt követően, hogy az Egyesült Államok megtámadta Szíriát.

Paul Joseph Watson, az Infowards főszerkesztője ezt küldte világgá twitter-üzenetében: „Mégse Putyin bábja volt. Hanem neokon báb”.

Watson elmondta, figyelmét Marine Le Pen francia elnökjelölt felé fordítja.

Laura Ingraham beszélgetős rádióműsorvezető, aki felszólalt a Republikánus Nemzeti Konvenció tavalyi konvencióján Trump mellett kampányolva, kijelentette, Trump 48 óra alatt tett teljes fordulatot Szíria ügyében.

Több további Trump támogató fordult el tőle.

Választási befolyásolás? Akkor most Moszkva vizsgálja az amerikai médiumokat

RUSSIA TODAY

Az orosz információpolitikai bizottság  hamarosan az állami Duma, a parlament megbízásából meg fogja vizsgálni az Oroszországban tevékenykedő amerikai médiumokat, hogy kiderüljön, vajon ezek tartják-e magukat az orosz törvényekhez.

Az e hónapban tartandó vizsgálat kiterjed arra, hogy az Oroszországban jelen lévő Amerika Hangja, a Szabad Európa Rádió és  CNN betartja-e az orosz választási törvényeket és befolyásolták-e az oroszországi választási folyamatokat.

www.lovasistvan.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »