Lovas István: Elhallgatott hírek 190. / Nemzetközi sajtószemle

Lebukott Soros sarkalatos jövendölése az Iszlám Államról és Oroszországról.

PROJECT SYNDICATE

E honlap az év utolsó napján kör-emailben küldte el, hogy mely írások keltették portáljukon az idén a legnagyobb figyelmet.

A cikkek egyike Sorosé, 2016. február 10-ről.

Címe: Putyin nem szövetséges az Iszlám Állam ellen

Aki meg akar győződni arról, hogy ez a felfújt hólyag (Soros) milyen hülyeségeket vet papírra, amelyeket megjelenése után sokan komolyan vesznek, azok számára ez kötelező olvasmány.

George Soros világpatkány (bocsánat a közszolgálati és egyéb fenéknyaló médiától: Gyuri bácsi, a magyar származású…, mert nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a „György”, amire hamisítjuk hivatalos George nevét, az magyar név, noha Soros viseli…) cikkét úgy kezdi, hogy „Az Egyesült Államok és az Európai Unió vezetői súlyos hibát követnek el, amikor azt hiszik, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök potenciális szövetség az Iszlám Állam elleni harcban”.

Mint azóta kiderült, ki is győzte le ezt az Iszlám Államot Szíriában? Asszad elnök orosz segítséggel.

És Aleppó felszabadítása, illetve az Iszlám Állam onnan való kiűzése után létrehozták a tűzszünetet ebben a szerencsétlen országban, amelyet a Nyugat és öbölbeli szövetségesei tettek tönkre az Iszlám Állam és a többi terrorcsoport anyagi és fegyverrel  történt támogatásával.

Milliókat lökve neki Európának…

De azért ez se semmi: Tálas Péter, “biztonságpolitikai szakértő”, aki állandóan neokonabb akar lenni a neokonoknál, ezt nyilatkozta novemberben:

http://inforadio.hu/kulfold/2016/11/18/talas_peter_trumpnak_tudomasul_kell_vennie_sziria_kerdeseben_amerika_foszereplo/

Hírdetés

“Kell”. Miközben Amerikát meg se hívták a múlt heti tűzszüneti tárgyalásokra, illetve annak megkötésére.

A kínaiak 53 %-a borúlátó a kínai-amerikai kapcsolatok jövőjét illetően Trump alatt

PEOPLE’S DAILY

A kínai Global Times reprezentatív felmérést készített a kínaiak körében arról, hogy mit várnak a kínai-amerikai kétoldalú kapcsolatok alakulásáról Donald Trump elnök hivatalba lépése után.

A megkérdezettek 53 %-a pesszimistán nyilatkozott.

1549 embert kérdeztek meg több kínai városban, beleértve Pekinget, Sanghajt és Kantont.

A megkérdezettek 79,8 %-a arra a kérdésre, hogy „Mely kétoldalú kapcsolatok a legfontosabb Kínának?”, „Az USA-val fenntartott diplomáciai kapcsolatok” választ adta.

A kínai kormány megmenti a világ elefántállományát

THE NEW YORK TIMES

„Kína tegnap bejelentette, hogy 2017 év végi határidővel betilt mindenfajta kereskedelmet az elefántagyarral, ami azt jelenti, hogy lezárnák a világ legnagyobb elefántcsont piacát és ez kritikus csapást mérne az afrikai elefánt orvvadászatra” – kezdi cikkét a vezető amerikai lap.

A kerti menórát horogkeresztté hajlították ismeretlenek

TIMES OF ISRAEL

Sokkolta az arizonai zsidó családot, amikor meglátták, mi történt a hét végén kertjükben a hanukás menórával: éjjel vandálok horogkeresztté görbítették.

A család reggel hívta a rendőrséget.

A feleség, Naomi, sírógörcsöt kapott, amit felvitt facebookjára.

www.lovasistvan.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »