Lovas István: Elhallgatott hírek 145. / Nemzetközi sajtószemle

Orosz állami tévé: bármely pillanatban kitörhet az atomháború.

SUPERSTATION95

Az NTV orosz közszolgálati tévécsatorna bemondta, bármely pillanatban atomháború törhet ki és arra buzdította nézőit, hogy keressék meg, hol van a lakóhelyükhöz legközelebb eső óvóhely és többször megkérdezte őket, felkészültek-e egy atomháborúra, jelenti az angol nyelvű portál. Az agresszív amerikai fenyegetések hatására eddig már 40 millió orosz ember vett részt polgári védelmi gyakorlatokban, hogy felkészüljenek egy „nukleáris holokausztra

LES OBSERVATEURS

Franciaországban az elkövetkező években 2800 katolikus templomot rombolnak le, mert restaurálásuk túl drága lenne. Helyükbe kereskedelmi központokat, bérlakásokat vagy parkolókat építenek, jelenti a svájci portál, hozzátéve, hogy a francia katolikusok száma csökken. Miközben a mecsetek virágoznak. A francia szenátus jelentése szerint a 2800 templomot – melyek közül nem egy több száz éves – azért rombolják le, mert újjáépítésük meghaladja a lerombolás költségeit. Erre a sorsa jutott már az 1868-ban épült neogótikus műremeknek számító  Abbeville-i Szent Jakab templom az ország északi részében, amelynek lerombolásáért 2013-ban 350 000 eurót fizettek. E közben évente több száz mecset épül, gyakran adófizetői pénzből.

DIE WELT

„Az EU-török megállapodást egyre inkább figyelmen kívül hagyják. A menekültek visszavitele Görögországból Törökországba  nem működik.”

                                                               *             *             *

Csak idő kérdése, hogy Olaszország kilépjen az euróövezetből címmel a lapnak Németország legtekintélyesebb közgazdásza, Hans-Werner Sinn elmondta, Olaszország képtelen rendbe hoznia gazdaságát, mert az nem versenyképes és az elmúlt években nem tett mérhető erőfeszítéseket, hogy a helyzetet megfordítsa. Róma ott fogja hagyni az eurót, jelentette ki.

RT

Tegnap Párizsban a szervezők szerint kétszáz ezren vettek részt az azonos neműek házassága elleni és a hagyományos család melletti tüntetésen. A rendőrség szerint 24 ezren.

UNZENSURIERT

Volker Beck német zöldpolitikus a német NTV hírtévének adott nyilatkozatában arra buzdította a németeket, hogy szükség esetén tanuljanak akár arabul is, ha sok az olyan nyelvű migráns a környékükön. Majd az arab prédikációkra térve azt mondta, az nekik az egy picit olyan, mintha otthon lennének.

DEUTSCHE WIRTSCHAFTS NACHRICHTEN

A hétfőre hajnalban francia és amerikai támogatással megindult az iraki erők támadása az iraki Mosszul városa ellen. Máris több ezren menekülnek. Az offenzíva kimenetele kétséges, jelenti ma reggel a kínosan tényszerű, független német portál.

SPIEGEL ONLINE

A tálibok megsemmisítik a Nyugat előnyeit Afganisztánban címmel közöl beszámolót a hetilap arról, hogy a tálibok az észak-afganisztáni Kunduz városért vívott csatában komoly előnyre tettek szert a nyugati szövetségesek állandó katonai jelenléte ellenére. A legolvasottabb német portál összegzése: „az ország jövője a tét”.

*             *             *

Miként vált Szíria az új globális háborúvá címmel olvasható, 15 nyomtatott oldal terjedelmű cikk Aleppo ostromáról, amely könnyen egy Moszkva-Washington összecsapássá változhat.

*             *             *

Észak-Karolinában az amerikai republikánusok egyik irodája ellen gyújtóbombás támadást hajtottak végre. Donald Trump elnökjelölt a demokratákat tette felelőssé.

DER STANDARD

A balliberális osztrák lap Heinrich Pecina, a Népszabadság osztrák tulajdonosának az osztrák Profil hetilap honlapján szombat reggel megjelent (az MTI által szombat 16:41-kor közzétett) nyilatkozatát támadja és kételyei fejezi a felfüggesztés okairól általa mondottak iránt. (A lap a Népszabadság felfüggesztési példányszámát negyvenezernek hazudja a 37 ezer helyett.) Gerfried Sperl, a cikk szerzője szerint nem létezik, hogy Orbán Viktornak a keze ne legyen benne a „játékban”. Majd azt állítja, „nehezen hihető, hogy egy egyre inkább tekintélyalapon vezetett országban a kritikus, ellenzéki nyomtatott sajtó szabadon írhatna”.

ARD

A német közszolgálati tévé bécsi stúdiójában Stephan Ozsváth beszéltette Paul Lendvait egy héttel ezelőtt Orbán Magyarországra címmel forgalomba került, 224 oldal terjedelmű, német nyelvű könyvéről. Beszélgetésük Orbán Magyarországa: egy illiberális demokrácia belső nézetei címet kapta. Magyarország egy „führerdemokrácia”, ahol vége van a hatalmi ágak megosztásának és a miniszterelnök „hideg polgárháborút” visel. Orbán „populista és nacionalista”, valamint egyfajta anti-Merkelnek akarja profilírozni magát Európában. Veszélyes, mint minden erős ember, aki azt hiszi, csak az ő akarata diadalmaskodik. (A klisékönyv ára 24 euró.)

THE WHIG

A nem fősodratú, de a hatalmon lévőket totálisan támogató portál Putyin titkos terve a Nyugat elpusztítására? címmel ismerteti az amerikai Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja nevű agytröszt kézikönyvét, amely bemutatja, miként kell érteni az orosz befolyás felépítését Kelet- és Közép-Európában, hogy az olyan legyen, mint a régi szovjet időkben. A cikk által ennek végrehajtására felsorolt fő három pont közül a harmadik a Paks II atomreaktor megépítése 17 milliárd dolláros szerződés keretén belül. /A portál azt elfelejtette megírni, hogy Moszkva kérésére az Orbán-kormány a titokban restaurált recski táborban már Gyurcsány priccsét is elhelyezte ezzel a felirattal: „Drop your fucken body here”./

LE SOIR

Vincent Engel a liberális belga lapban így kezdi Magyarország: a hazugság és a kirekesztés politikája című cikkét: „Nagy Zoltán, Magyarország belgiumi nagykövete megint írni fog nekem, hogy nincs jogom így írni Orbán Viktor, az európai értékek védelmezője conducatorának, a fehér és keresztény kultúra előmozdítója ducéjének, a büszke és bátor Európa führerének nagyra becsült kormányáról”, és folytatja hasonló valóságlátással az 1956-os magyar forradalmat „ellenforradalomnak” nevező Klubrádió belga médiabarátja.

DIE PRESSE

Felmérést készítettek a „bécsi ifjúsági központokban élő, kevés szociális támogatást élvező” fiatalokról, „akik a közmunkára csak nehezen elérhetőek”, írja zűrzavaros fogalmazású beszámolójában a vezető osztrák lap A fiatal muzulmánok veszélyeztetettek” című cikkében. E csoportok „gyenge szociális környezetből” valók, majd előkerül a muzulmán szó: „A lényeg: a fiatal muzulmánok többsége a radikalizálódás veszélyének van kitéve. Csak 42 százalékuk tekinthetők mérsékelteknek”. Majd: „A megkérdezett 14-27 évesek több mint egy negyede erős rokonszenvet mutat a dzsihadizmus iránt. Igent mondanak az erőszakra, polarizálóak és ellenséges beállítottságúak a nem muzulmánokkal szemben. Beállítottságuk megfelel a szélsőségesen vallásos emberekének, a vallást fontosabbaknak tartják az osztrák törvényeknél, és pozitívan állnak olyanokhoz, akik vallásukért háborúznak”. (Szegény veszélyeztetettek…) Ezután az is kiderül, hogy „a muszlim fiatalok 63 százaléka rasszista beállítottságú”. Jóval erősebben rasszisták, homofóbbak, antiszemitábbak mint más fiatalok.

REUTERS

Boris Johnson brit és John Kerry amerikai külügyminiszter Londonban vasárnap bejelentette, további szankciókat fontolgatnak Asszad szír elnök és támogatói ellen az ott folyó háborúban tanúsított tevékenységük miatt.  A brit hírügynökség megjegyzése: a további Szíria elleni szankciókat az EU csütörtöki és pénteki csúcstalálkozója előtt hangoztatták, ahol az Oroszország ellenzi szankciók lesz a téma.

ZERO HEDGE

Az amerikai tényfeltáró portál az egyre fokozódó harcot ismerteti a fősodratú és az alternatív média között, amely harcban az utóbbi egyre nagyobb teret nyer, ahogyan az előbbi fokozatosan hitelét veszíti a hatalom papagájaként vállalt szerepében. Obama már be is lépett a médiaháborúba és a szólásszabadságot fenyegette, szembemenve az alkotmánnyal is. A fősodratú média minden, Clintonnéval kapcsolatos vádat azonnal összeesküvés-elméletnek bélyegzi, mint a rossz egészségi állapotáról szóló, láthatóan igaz hírekkel tette.

HAARETZ

Izrael arra kéri Oroszországot, hogy revideálja katonai koordinációját tekintettel a Szíriában elhelyezett orosz S-300-as rakéták miatt címmel a cikk azt az értesülését közli, hogy Izrael ezt azért kérte Moszkvából, mert meg akarja akadályozni, hogy a szíriai orosz rakétarendszerek „véletlenül ne lőjenek izraeli repülőgépekre”. Az S-300-as rakétaelhárító rendszer a világ egyik legfejlettebb légvédelmi rendszere. Radarjai számos célpontot azonosítanak és követnek, a rakétái hatótávolsága 200 kilométer.

THE NEW YORK TIMES

Az Egyesült Államok Szomáliában fokozta „titkos háborúját”, melyet több mint egy éve visel, a különleges hadműveleti erők és légicsapások felhasználásával „iszlamista militánsok ellen”.

ELECTRONIC INTIFADA

A brit parlament befolyásos belügyi bizottsága vasárnap nyilvánosságra hozott jelentésében azt ajánlja, hogy az Egyesült Királyságban tiltsák be a „cionista” szót, ha azt „vádló szövegösszefüggésben használják”. A jelentés bírálja Jeremy Corbyn munkáspárti vezetőt, amiért „egy intézményesen antiszemita” elemekkel spékelt pártot vezet. Corbyn válaszában visszautasította, hogy a jelentés pártjára összpontosítja bírálatait és hangsúlyozta, „az antiszemitizmus politizálása” az ellene folytatott harcnak árt.

TIMES OF ISRAEL

A Goldman Sachs előtt 2013-ban Clintonné több beszédében azt mondta, „Irán nukleáris berendezéseit meg kell bombáznia az USA-nak, ha az Iszlám Köztársaság túl közel kerül atomfegyver kifejlesztéséhez”. Ez is a WikiLeaksen kiszivárogtatott emailekből derült ki.

DETUSCHE WIRTSCHAFTS NACHRICHTEN

Az amerikaiak több mint egyharmadának nincs megtakarítása címmel a portál az amerikai lakosság nagy részének akut szegénységéről ír. Ez az USA Today által megrendelt felmérésből derült ki. 69 %-uknak a megtakarításuk 1000 dollárt nem haladja meg. A lakosság 15 százalékának van 10 ezer dollár fölötti megtakarítása.

www.lovasistvan.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »