LMP: ne legyen különbség magyar és magyar között!

LMP: ne legyen különbség magyar és magyar között!

Az LMP a nemzetpolitika lényegének azt tartja, hogy magyar és magyar között ne lehessen különbséget tenni.

Ungár Péter, az ellenzéki párt elnökségi tagjai szerdán, a magyar szórvány napján tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: nem vehetők el a határon túli magyarok szerzett jogai – köztük szavazati joguk sem -, így elítélik a Demokratikus Koalíció ezen kezdeményezését.

A határon túli magyaroknak részt kell venniük a magyarországi választáson, mert mind a kormány által képviselt külpolitika mind a nemzetpolitika hatással van mindennapi életükre – fejtette ki. De mivel nem lehet magyar és magyar között különbséget tenni, a levélben szavazás lehetőségét azoknak is biztosítani kell, akik az Orbán- és Gyurcsány-kormányok miatt, gazdasági kényszerből vándoroltak külföldre. Megjegyezte: pártja ezt ismét kezdeményezi a parlamentben.

Hírdetés

A szórvány magyarságnak a tömbmagyarsághoz hasonlóan minden anyagi és kulturális segítséget meg kell adni ahhoz, hogy anyanyelvén és saját kultúrája szerint élhessen.

Kijelentette azt is: álláspontjuk szerint a határon túl élőknek maguknak kell kiválasztaniuk képviselőiket. „Ne Kövér László egy irodában mondja meg, hogy melyik határon túli pártot támogatja a magyar állam, mely határon túli pártot tekinti az ott élők képviselőjének” – fogalmazott.

Kifogásolta, hogy a kormányban nem egy ember felel a nemzetpolitikáért, hanem hárman-négyen, akik szerinte össze-vissza beszélnek, és egyetlen ügyet sem tudnak rendesen képviselni.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »