LMP: Felszámolták az örökségvédelmet

Az LMP szerint az elmúlt hat évben felszámolták, rövid távú gazdasági és politikai érdekeknek rendelték alá az örökségvédelem rendszerét Magyarországon.

Komlósi Csaba, a párt kulturális szakszóvivője vasárnapi sajtótájékoztatója után az MTI-nek telefonon azt mondta: L. Simon László kultúráért is felelős államtitkár menesztésével nem oldódik meg a helyzet.

Véleménye szerint L. Simon László „hitelét vesztett” politikus lett az utóbbi években, mert mindig nagyon ügyelt arra, hogy „saját és bizalmasai gazdasági érdekei megfelelően érvényesüljenek” és több „problémás” törvényjavaslata is volt. Ezek között említette azt a törvényt, amely lehetővé tette, hogy a Szépművészeti Múzeum gyűjteményének egyes képei magánlakásokban „díszelegjenek”.

Szakmai alapok kellenek

Komlósi Csaba szerint szakmai alapokra kellene helyezni és megerősíteni az örökségvédelmi intézményrendszert, vissza kellene állítani a 2010-ben felszámolt Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt önálló intézményrendszerrel, hatósági jogkörökkel és megfelelő finanszírozással.

Az LMP szerint fel kellene függeszteni és újragondolni, a Hauszmann-tervet és a Liget-projektet, mert elsősorban a „kormány nagyzási hóbortját és az üzleti körök gazdasági hasznát szolgálják”, és nem a magyar emberek érdekeit. A párt elkötelezett olyan kultúrpolitika mellett, amely arra a több millió emberre is gondolna, akinek jelenleg semmilyen kapcsolata nincs a kultúrával.

Komlósi Csaba hangsúlyozta: olyan kultúrpolitikát támogatnának, amely esélyegyenlőséget, társadalmi integrációt teremt, és nemcsak fogyasztóként jelennek meg a társadalom tagjai, hanem aktívan részt vesznek a kulturális értékek teremtésében is.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »