Liviu Dragnea: Mihai Tudose jó, hatékonyan dolgozó miniszterelnök

Liviu Dragnea: Mihai Tudose jó, hatékonyan dolgozó miniszterelnök

Mihai Tudose jó, hatékonyan dolgozó miniszterelnök, akinek megvannak “a maga hibái” – nyilatkozta csütörtök este a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

Liviu Dragnea megerősítette, felmerült Mihai Tudose részéről, hogy benyújtja lemondását, ő azonban közölte vele, hogy “ezzel a változattal nem kíván számolni”.

“Mihai Tudose jó miniszterelnök, hatékony miniszterelnök, akinek megvannak a maga hibái. Lehet, hogy az ő hibái kisebbek, mint az enyémek vagy nagyobbak. Lehet, hogy az én hibáim kisebbek az övéinél, vagy nagyobbak” – fogalmazott Dragnea a PSD Országos Végrehajtó Bizottságának ülését követően.

Hozzátette, több ízben is tárgyalt a napokban a miniszterelnökkel, és arra a megállapításra jutottak, hogy rosszul kommunikáltak egymással.

“Rosszul kommunikáltunk egymással. Én ezt vállalom, és azt hiszem, ő is. Többé nem követhetünk el ilyen hibákat, amelyek kiélezett helyzethez vezethetnek a párton, a koalíción és a kormányon belül. (…) Pártelnökként azt szeretném üzenni, ne gondolja úgy egyik intézmény sem, hogy ez a párt hagyni fogja, hogy leigázzák. Nem, semmilyen formában. Ez csak egy tanács” – fogalmazott Dragnea.(agerpres)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »