Litvinyeko, az elrettentő példa

Litvinyeko, az elrettentő példa

Hogy ki mit talál az interneten Alekszandr Litvinyenkóról, az leginkább attól függ, hogy keresését latin vagy cirill betűkkel folytatja. Az mindenesetre bizonyos, hogy a fősodrú nyugati verzióból a putyini diktatúrával szembeforduló orosz emigráns hős alakja rajzolódik ki, példája a Kreml ördögi gonoszságának emberi mércével leginkább felfogható bizonyítéka. A britekhez menekült vagy átállt szovjet-orosz titkos ügynököt tíz évvel ezelőtt gyilkolták meg Londonban.

Litvinyenko 1988–1999 között a szovjet Állambiztonsági Bizottság (KGB), majd a vörös birodalom bukását követően az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) tisztje volt, aki szervezett bűnözésre specializálódott. 1998-ban több társával együtt nyilvánosan azzal vádolta meg elöljáróit, hogy parancsot adtak számukra Borisz Berezovszkij mágnás-oligarcha likvidálására, ami miatt letartóztatták hatáskörének túllépése miatt. 1999 novemberében felmentették, majd röviddel később ismét elfogták, hogy 2000-ben újfent felmentsék. Ezután családjával Londonba emigrált, ahol újságíróként, íróként és a „brit hírszerzés konzultánsaként” kezdett új életet.

 Alekszandr Litvinyenko Wikipédia  

Ennek az időszaknak egy másik, részletesebb olvasata szerint 2003-ban a brit katonai hírszerzés, az MI6 beszervezte Edwin Redwald Carter fedőnév alatt, amiért havi kétezer font tiszteletdíjban részesült. Az emigráns állítólag a spanyol titkosszolgálattal, a CNI-vel is együttműködött, amely élénk érdeklődést mutatott az orosz maffiózók spanyolországi tevékenysége, vagyonszerzése iránt. De akármilyen jelleget is öltött a brit, illetve más nyugati titkosszolgálatokkal létesített kapcsolata, íróként Angliában jegyzett két könyve, az Oroszország felrobbantása: Terror belülről, illetve a Ljubjankai bűnbanda azt mutatja, hogy erőfeszítései nagy része az 1999–2000-es hatalomváltás nyomán Oroszországban kibontakozó rezsim ellen irányult. Mintha személyes sorsában testesült volna meg az a nyugati nemtetszés, mely Oroszországnak a Nyugat által jóváhagyott, jelcini útról történő, a volt KGB-s szilovik elit által vezérelt letérését övezte. Szimbolikus, hogy amerikai diplomaták szerint az ő nevéhez fűződik a putyini rendszer szinonimájaként – tegyük hozzá: keményvonalas atlantista körökben – előszeretettel használt „maffiaállam” kifejezés.

Hiszen ő fogalmazta meg a vádat, hogy a moszkvai házrobbantásos merénylet nem volt más, mint a Vlagyimir Putyin hatalomra juttatásához nyújtott titkosszolgálati támogatás, de azzal is ő állt elő, hogy az orosz elnök pedofil, mert a Kremlben egyszer megcsókolta egy kisfiú hasát. Litvinyenko volt az elsődleges forrása annak a vádnak is, miszerint Anna Politkovszkaja rendszerellenes tényfeltáró újságíró meggyilkolását is Putyin rendelte meg.

A 2006 októberében elkövetett utóbbi támadást mindenesetre Litvinyenko maga sem élte túl sokkal. Röviddel azután, hogy a nyugat-londoni Millennium Hotel bárjában két egykori ügynöktársával, Andrej Lugovojjal és Dmitrij Kovtunnal találkozott, november elsején megbetegedett, kórházba került, ahol megállapították, hogy erősen radioaktív polónium-210-es izotóppal mérgezték meg. Szörnyű kínokat átélve, három héttel később, november 23-án hunyt el, a halálos adagot többszörösen meghaladó dózis miatt nem tudtak segíteni rajta. A boncolást végző patológus jóval később megjelent nyilatkozata szerint a holttest vizsgálata volt a nyugati világ igazságügyi szakértői történetének legveszélyesebb eljárása a magas sugárzási értékek miatt.

Az eset megítélését azóta is ellentmondás övezi, mindenesetre tény, hogy a brit–orosz kapcsolatok mellett általánosságban Oroszország nyugati imázsára is rányomta a bélyegét, és a nyugati–orosz kapcsolatok drasztikus romlásának előképévé vált, megelőzve az amerikai rakétatelepítéseket, a 2008 augusztusi dél-oszétiai háborút, illetve a 2014-ben kirobbant ukrajnai válságot.

A halálának ügyében indított, elhúzódó brit eljárás Lugovojt találta bűnösnek a gyilkosság elkövetésében, akinek a kiadatását kérték is Oroszországtól, ám az alkotmányában szereplő tiltásra hivatkozva ennek nem tett eleget. Az özvegye, Marina által 2011-ben kezdeményezett kampány nyomán 2015-ben megindított nyilvános vizsgálat idén januárban is arra a következtetésre jutott, hogy a gyilkosság az FSZB művelete volt, melyre valószínűleg maga Putyin adott parancsot. Litvinyenko árvája szerint a radioaktív polónium nyomai egyenesen az orosz elnök irodájába kell hogy vezessenek.

Aligha meglepő, hogy az orosz nyelvű híradások ezzel ellentétes információkat terjesztenek. A Kreml szócsöveként is emlegetett Russia Today például a londoni megállapításokra reagáltatta Litvinyenko öccsét, Makszimot, aki szerint több indoka volt Nagy-Britanniának bátyja meggyilkolására, mint Oroszországnak. „Apámmal együtt biztosak vagyunk az orosz hatóságok ártatlanságában. Az egész felfordulást csak azért idézték elő, hogy nyomást gyakoroljanak az orosz kormányra” – mondta a Mirror című brit lapnak. Tagadta, hogy bátyja áruló lett volna, és azt állította: Alekszandr halála előtt oroszországi utazást tervezett.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »