Liget Budapest – Az LMP tiltakozik

Az LMP tiltakozik a Fidesz és a budapesti városvezetés környezetrombolása ellen.

Csárdi Antal, az ellenzéki párt fővárosi közgyűlési képviselője pénteki sajtótájékoztatóján kijelentette: az LMP-nek min zöld pártnak feladata, hogy tiltakozzon és megálljt parancsoljon annak a környezteti rombolásnak, ami ma jellemzi a Fideszt és a városvezetést.

“A Fidesz ellensége minden fának és így áttételesen minden budapestinek is” – fogalmazott a politikus hozzátéve, hogy ma Budapesten egy főre 6 négyzetméter zöldfelület jut, ami nem biztosítja a legkevésbé sem a egészséges környezethez való jogot. Ha tovább csökkentjük a zöld területeket és nem növeljük jelentősen azokat a városban, akkor az élhetetlen lesz – hangoztatta Csárdi Antal.

Szavai szerint a Fidesz hitet tett a fejlesztések mögé bújtatott természetkárosítások mellett. A Városligetben 600 fa van veszélyben, a közszolgálati egyetem előtt már kivágtak több mint százat, a Római-parton 1500 fa van veszélyben – mondta a politikus.

Heltai László, az LMP VI. kerületi önkormányzati képviselője arról beszélt: a Föld napján az egyik legfontosabb kérdés Budapesten a Városliget sorsa, ugyanis a terület egyharmadát akarják tönkretenni új épületekkel.

Szerinte a Városliget Zrt. szórólapján található állítások hamisak és félrevezetőek.

Heltai László kijelentette: felszólítják a kormányzatot és Budapest vezetését, hogy álljon el a parkromboló tervtől.

Annak kapcsán, hogy határozatban állt ki a zuglói képviselő-testület a Liget Budapest projekt mellett, azt mondta: az MSZP elárulta azokat a választókat, akik azért szavaztak rájuk, mert ellenezték a projektet. (A csütörtöki határozat a Fidesz-KDNP-s és az MSZP-Összefogás Zuglóért szavazataival kapott többséget, ellene voksolt a PM, az LMP, a Jobbik és a Civil Zugló.)

Városliget Zrt. irodája előtt tartott sajtótájékoztatót követően a társaság műszaki igazgatója, Sághi Attila újságírók előtt azt mondta: a Városligetet meg kell újítani, és valóban több zöldfelületre van szükség. A Városliget Zrt. ezen dolgozik, május közepén mutatják be majd a tervet, és ez reményeik szerint mindenkit meg fog nyugtatni, hogy több zöld lesz és autómentes lesz a Városliget – közölte.

Úgy fogalmazott, a Városliget zöldfelülete megújul és bővülni fog.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »