Letartóztattak két ukrajnai és egy jékei drogkereskedőt Kisvárdán

Elrendelte két ukrajnai és egy magyar, kábítószer-kereskedéssel gyanúsított férfi előzetes letartóztatását a Kisvárdai Járásbíróság – közölte a Nyíregyházi Törvényszék elnökhelyettese pénteken az MTI-vel.

Vadász Mihály elmondta, hogy a nem jogerős határozatban szereplő adatok szerint egy Kisvárdán élő ukrán állampolgár és egy jékei lakos hosszabb ideje foglalkozott az észak-szabolcsi város térségében amfetamin és marihuána terjesztésével. A kábítószert egy másik ukrán állampolgár csempészte át a határon szlovák rendszámú gépkocsival.

A drogszállító kedden is az országba csempészett 541 gramm amfetaminszármazékot, és amikor azt átadta ukrán társának, tetten érték a rendőrök. A Kisvárdán élő ukrán bűntárs lakásán tartott házkutatáson további 98 gramm amfetamint és 33 gramm marihuánát foglaltak le.

A három gyanúsított ez év elejétől egy általuk létrehozott terjesztői hálózaton keresztül grammonként háromezer forintért értékesítette a drogot. A szállító pedig alkalmanként tízezer forintot kapott az Ukrajnából csempészett kábítószerért.

A bíróság elrendelte mindhárom gyanúsított előzetes letartóztatását. A határozat ellen a védők fellebbezést jelentettek be.

Csatolt_cikkek: Olvasta már?Kábítószert birtokló sofőrt állítottak meg a rendőrök Kárpátalján (Fotók)Kábítószerrel töltötték meg a paprikákatRovatok: KékfényTelepülés: MagyarországCímkék: kékfény, krimi, kábítószer-kereskedelem, Kisvárda, ukrán csempészForrás: 

MTI


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »