Lépni kell, mert bajban leszünk 2020 után

Lépni kell, mert bajban leszünk 2020 után

Az uniós pénzek baráti elosztogatásának, majd várható elapadásának köszönhetően nagy lesz a kapkodás a magyar gazdaságpolitikában 2020 után. Nyoma sincs annak, hogy átalakulna az oktatás rendszere, felgyorsulna az ítélkezés a gazdasági bűnügyekben, s átlátható, stabil gazdaságirányítás alakulna ki. Ez, megfejelve a képzett munkaerő hiányával és az emelkedő bérekkel versenyképességünk további romlásához vezet – nyilatkozta lapunknak Zsiday Viktor közgazdász, befektetési szakember.

– A napokban Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter arról beszélt, hogy 2020 körül hazánk is bevezetheti az eurót; igaz, később visszakozott. Hogyan értékeli ezt a hátraarcot?
– Egy percig sem kellett komolyan venni, hogy a kormány tényleg be akarná vezetni a közös devizát, hiszen egész gazdaságpolitikája a minél nagyobb döntési szabadságra épül. Egyszerű politikai nyilatkozatról, ha úgy teszik, PR-fogásról van szó, amely azt szeretné illusztrálni, hogy ha nagyon akarnánk, valóban képesek volnánk bevezetni az eurót. Egyébként ha komolyan gondolná a kormány, már mozgolódni kellene, hogy jövőre beléphessünk az euró előszobájának tekinthető ERM-II. árfolyamrendszerbe, de ennek egyelőre nyoma sincs.

A szakember szerint a jó oktatás a sikeres gazdaság kulcsa

– Egyáltalán megérné nekünk az euró bevezetése? Nem ellenérdekelt ebben a jegybank?
– A nemzeti bank semmiképpen sem érdekelt a csatlakozásban, hiszen teljesen súlytalanná válna, ha az árfolyam- és monetáris politikát az Európai Központi Bank irányítaná. De a magyar gazdaságnak sem tenne jót, ha belátható jövőben eurónk lenne. Vannak ugyanis olyan egyensúlytalanságok, amelyek néhány esztendőn belül komoly gondokat okozhatnak, és amelyekre a jelek szerint nem számít a gazdaságirányítás, vagy legalábbis nem látszik, hogy tenne valamit a megelőzésükre. Ha eszkalálódnak ezek a problémák, a kezelésükhöz jó eszköz lehet a monetáris politika szabadsága.

– Milyen gazdasági problémákra gondol?
– Ma bizonytalan a gazdasági környezet, sűrűn változnak a szabályok, és sok a kivétel az általános szabályok alól. Ráadásul létezik valamiféle móriczi, Rokonok-jellegű összefonódás a gazdaságirányítás és a kormánypártokhoz közeli vállalkozások között, amelyek nagy területeket hódítanak el a versenyszektortól. Pedig a kiegyensúlyozott fejlődéshez mindenki számára egyenlő versenyfeltételeket kellene teremteni, és olyan gazdasági környezetet, amely stabil, s amelyben pártatlanul, hatékonyan és gyorsan működnek a gazdaságirányításban érdekelt szervezetek, beleértve az igazságszolgáltatást is. Ezzel szemben a mai gazdaságirányítás célja valamiféle ázsiai, ha úgy tetszik, koreai modell, amelyben az exportorientált iparhoz állami részvétellel olcsó hitelt és munkaerőt nyújtunk, amihez alacsony kamatokra és gyenge forintra van szükség. A jegybank és a kormány együttműködése tehát arra irányul, hogy ezek alkalmazásával kis kamatozású hitelt juttassanak a Magyar Fejlesztési Bankon, Eximbankon és ha lehet, a kereskedelmi bankokon keresztül azoknak a vállalkozásoknak, amelyeket arra érdemesnek tartanak. A modellből azonban hiányzik a legfontosabb tényező, hogy jelentős összegeket az oktatásba pumpálva megteremtsük a fenntarthatóság, a hosszú távú működés alapját.

– Mekkora szerepe van az így elért növekedési ütemben az uniós pénzeknek?
– Az uniós támogatások 85-90 százaléka 2010 után érkezett az országba, s ezzel együtt is alacsony volt a növekedés. Ha kivennénk az uniós pénzeket a magyar gazdaságból, akkor szinte elhanyagolható, 0-1 százalék közötti lenne a bővülés. Egyébként is hatalmasak az országon belüli eltérések: a Bécs és Budapest közötti régió magában is képes a növekedésre, Kelet- és Dél-Magyarország azonban szinte azonnal befékezett, amikor idén év elején időlegesen elakadtak az európai uniós pénzek. Egyébként is egészségesebbnek tartanám, ha nem közvetlen támogatásokkal segítenék a fejlődőképes vállalkozásokat, hanem adó- és egyéb kedvezményekkel, mert így azok élveznének előnyöket, akik valóban megérdemlik.

– Egyre többször hallunk olyan nyilatkozatokat kormánytagoktól, hogy át kellene tekinteni, megéri-e az unióban maradni. Mi a véleménye? Valóban rossz bolt a tagság hazánknak?
– Remélem, hogy ezek a kijelentések csak belpolitikai indíttatásúak. Az unió ugyanis egy olyan szabad kereskedelmi övezet, ahová mindenki igyekszik, s amelynek előnyeit minden bent lévő ország ki tudja használni. Még uniós támogatások nélkül is így van, azokkal együtt pedig még inkább. Ezért úgy gondolom, aki az unió ellen beszél, nem a magyar gazdaság érdekeit képviseli. Nem véletlen, hogy az EU-n kívül rekedt országok mindent megtesznek, hogy beléphessenek – hiszen ez elemi érdekük. És az sem véletlen, hogy például Szerbia vagy Moldávia önállósága nem fellendülést, hanem elszegényedést okozott.

– Látszik-e már, miként tartható fönn, esetleg gyorsítható a növekedés üteme a jövőben?
– A legnagyobb probléma, hogy alig költünk az oktatásra, kiművelt emberfők nélkül pedig nem lesz innováció, hiába is erőltetné a kormányzat. A rendszerváltás óta nem tudott a politikai elit megegyezni a hatékony oktatási rendszerről, s a vezető országoktól való lemaradásunk egyre nő. Ezt megfejeli a mélyszegénység, amit szintén csak úgy lehetne megszüntetni, ha az onnan kinövő gyermekek oktatását, nevelését már a bölcsődében elkezdenénk. Nem véletlen tehát, hogy bár jelentős a munkanélküliség nálunk, mégis tízezrével betöltetlenek a képzett embereket váró állások. Ebből a gödörből csak úgy tudnánk kimászni, ahogy Írország tette, ahol a két nagy párt megegyezett, hogy bizonyos alapértékek nem képezik politikai vita tárgyát, ilyen a vállalkozás szabadsága, az oktatás fontossága, a jól és gyorsan működő bürokrácia.

– Mi várható 2020, az uniós források kifutása után?

– Nagy lesz majd a kapkodás, de nem csupán az uniós támogatások csökkenése vagy megszűnése miatt. Akkorra ugyanis több tényező hatása összegződik, amit nehéz lesz ellensúlyozni. Egyrészt a képzett munkaerő hiánya miatt már elindult béremelkedés folytatódik. Ezért egyre kevésbé lesz vonzó befektetési terület hazánk, csökken a versenyképességünk. Az infláció addigra jó eséllyel emelkedni fog, amit nem tud majd a hagyományos eszközökkel, azaz az alapkamat emelésével kordában tartani a jegybank. Az alacsony kamatok miatt ugyanis minden gazdasági szereplő rövid kamatperiódusra adósodott el, s az államadósságot is egyre nagyobb arányban finanszírozzák rövid lejáratú lakossági állampapírokkal. Így az alapkamat emelésénél mindenkinek az adóssága emelkedne. Ráadásul a költségvetésnek sem lesz nagy mozgástere, hiszen ami többletbevétel képződik, azt elköltik a gazdaság élénkítésére. Vagyis a magyar gazdaság 2020-ig várhatóan növekszik majd, nőnek a bérek, fogyaszt a lakosság, pörög az ingatlanpiac. Az évtized végére kellene beérniük azoknak az intézkedéseknek, amelyek elősegíthetnék a növekedést, s amelyekkel ellensúlyozni lehetne a fent vázolt hatásokat. Vagyis az oktatás reformjának, a bírósági rendszer dinamizálásának, a végrehajtási rendszer átalakításának, a kiszámítható gazdaságpolitikának addigra meg kellene születnie. Ha ezek a változások nem történnek meg, cudar világ jön.

– Hogyan értékeli a jegybank és a kormány régóta vágyott, 2013 óta létező együttműködését?
– Mindenképpen pozitív, hogy megvan az összhang köztük, ellentétben a Simor András idején tapasztaltakkal. Azt sem lehet tagadni, hogy jó eszközöket választott a nemzeti bank, s ezzel hozzájárult az eddig elért fejlődéshez. Az azonban megbocsáthatatlan, amit a jegybanki alapítványokkal műveltek: egyértelműen pénzkimentésről van szó. A Magyar Nemzeti Bank tulajdonosa a magyar állam, így nyereségének a magyar költségvetésbe kell kerülnie. Nem fogadható el, hogy a jegybank szerint a veszteséget a költségvetésnek kell állni, a forint gyengülésével keletkezett nyereség viszont az övé.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 07. 25.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »