Lengyelország kínai pandakötvényeket bocsát ki

A lengyel állam hamarosan 3 milliárd jüan (452 millió dollár) értékben – a Kínai Népköztársaság belső piacán is forgatható – úgynevezett pandakötvényt bocsát ki.

A lengyel pénzügyminisztérium közleménye úgy fogalmazott, hogy „amennyiben kedvezőek a piaci feltételek, néhány héten belül megtörténik a kötvény piacra dobása”.

A közlemény szerint a kibocsátásban a HSBC és a Bank of China segédkezik.

Ez lesz az első eset, hogy egy európai ország jüanban jegyzett adósságpapírt dob piacra Kínában.

Az egyik lengyel pénzügyminiszter-helyettes már márciusban jelezte, hogy Varsót foglalkoztatja a lehetőség, de akkor kitérő választ adott arra, hogy mikor kerülhet sor a kibocsátásra és hogy milyen értékben.

2005 óta van lehetőség arra, hogy külföldi kibocsátó jüanban adjon ki kötvény kínai piacon. Az érdeklődés azonban egyelőre nem túl nagy. 2016 márciusáig összesen 2,57 milliárd dollár értékű pandakötvény kibocsátására került sor.

Magyarország április közepén a kelet-közép-európai régióban elsőként bocsátott ki jüanban denominált államkötvényt. Akkor Varga Mihály azt mondta, hogy esélyt lát arra is, hogy Magyarország még az idén pandakötvényt bocsásson ki Kínában.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »