Lengyelország a legvonzóbb Kelet-Közép-Európában

Lengyelország a legvonzóbb Kelet-Közép-Európában

Magyarország volt a harmadik, Románia pedig a negyedik legvonzóbb befektetési terep Kelet-Közép-Európában tavaly, az összes kockázati- és magántőke-befektetés értékének 10, illetve 9 százaléka áramlott a két országba – közölte a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) az Invest Europe (korábban EVCA) adataira hivatkozva az MTI-vel hétfőn.  

1_penzugy2_b

A 2015. évi közép- és kelet-európai magántőkét vizsgáló statisztikai jelentésből kiderül, hogy a közép- és kelet-európai magántőke- és kockázatitőke-befektetések összértéke 2009 óta tavaly volt a legmagasabb, 1,6 milliárd euró, ami az előző, 2014-es évhez képest 25 százalékkal magasabb érték és a teljes európai befektetési piac 3,4 százalékát teszi ki. Tavaly több mint 200 társaság, és ezen belül csaknem 130 startup jutott befektetéshez.

A befektetések 54 százaléka Lengyelországban, 14 százaléka Szerbiában, 10 százaléka Magyarországon és 9 százaléka Romániában történt, ez a 4 ország adta a teljes régió befektetéseinek 87 százalékát. Magyarország a nagyobb volumenű, de kisebb értékű, azaz alapvetően a kockázatitőke-tranzakciókban teljesített jól tavaly. A 2014-es, rekord mértékű friss tőkegyűjtéshez képest a tavaly gyűjtött tőke értéke alacsonyabb, 418 millió euró volt, ami 2 százaléka a teljes európai tőkegyűjtésnek, mivel az alapkezelők nagyobb hangsúlyt helyeztek a már meglévő befektetésekre és kilépésekre.

A jelentés szerint tavaly egyúttal rekord számú, 97 társaság esetében került sor a pénzügyi befektető kiszállására, amelyek összértéke elérte az 1,2 milliárd eurót, ez 3,1 százaléka az európainak, az értéket tekintve a kiszállások 65 százaléka Lengyelországban történt, második helyen áll Bulgária (14 százalék), míg Magyarország 6 százalékkal, 70 millió euróval a harmadik. Európai szinten a befektetések összértéke az előző évhez képest 14 százalékkal, 47 milliárd euróra emelkedett, míg a kilépések értéke a befektetések eredeti bekerülési értékén mérve elérte a 2014-es 40 milliárd eurós rekordértéket – olvasható az összegzésben.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »