Lengyel zenekar: Nem vagyunk erőszakolók

Lengyel zenekar: Nem vagyunk erőszakolók

„Bár nem vagyunk tökéletes emberek, de emberrablók, erőszakolók és bűnözők sem” – így reagált Facebook-oldalán a lengyel zenekar, amelynek tagjait a múlt héten tartóztatták le az Egyesült Államokban. A kedden kiszivárgott bírósági iratok szerint a Decapitated zenészeit csoportos nemi erőszakkal gyanúsítják. A csapat spokane-i koncertje után tett feljelentést egy nő, állítva, a zenekartagok megerőszakolták a turnébuszban.

A Decapitated ügyvédje először az emberrablás vádját is cáfolta, a nemi erőszakra viszont korábban még nem érkezett hosszabb reakció. A vádakkal szembeni bizonyítékairól most sem tesz említést a csapat, viszont állítja, nem követte el a szóban forgó bűncselekményeket.

Mint korábban megírtuk, nem segítette eddig a csapat ügyét, hogy a tagok vallomásai ellentmondtak egymásnak, ketten pedig a DNS-minta adását is megtagadták. Michal Lysejko dobos állította, nem ismeri az áldozatot, Rafal Piotrowski viszont elismerte, hogy a nő velük bulizott a buszon. Waclaw Kieltyka gitáros pedig azt mondta, látta a mosdóban közösülni a nővel Piotrowskit és Hubert Wieceket is.

A csoportos nemi erőszakkal kapcsolatos vádak felröppenése után a Venom Prison zenekar lemondta novemberi koncertjeit a lengyel csapattal. Facebook-oldalán azt írta, ellene van mindenféle nemi erőszaknak és szexuális támadásnak, és továbbra is kiáll a nőjogok mellett. A Venom Prison hozzátette, természetesen mindenkinek kijár a tisztességes eljárás, és a Decapitated felett sem ítélkezik, amíg nem születik eredmény az ügyben.

A Decapitated azt ígérte posztjában, hogy a megfelelő időben be fogja mutatni a bizonyítékait és a teljes vallomását. A jövőt illető bizonytalanságok miatt minden meghirdetett koncertjét lemondta. A zenekar szerint továbbá a rendőrségi jelentésben szereplő kijelentések a letartóztatás előttről származnak, és akkor még egyikük sem tudott arról, hogy eljárást indítottak ellenük.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »