Lemondott Gyárfás Tamás

Lemondott Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke.

Gyárfás Tamás szerdán az MTI szerkesztőségét az alábbiak szó szerinti közlésére kérte:

„Köszönöm. 1993-ban lettem az úszószövetség elnöke. Megtiszteltetés, hogy együttműködhettem nagyszerű edzőkkel, szakvezetőkkel és csodálatos versenyzőkkel. Nagy élmény, hogy részese lehettem öt hazai rendezésű Európa-bajnokságnak, boldogság, hogy ott lehettem, amikor sikerült elnyerni a FINA világbajnokság megrendezése jogát. A legeslegnagyobb öröm pedig az, hogy már látom az újonnan épülő úszókomplexumot. Kívánom, hogy a legeredményesebb sportág mielőbbi közgyűlése a legalkalmasabb elnököt válassza meg. Ezennel lemondok, mert úgy érzem, hogy most ezzel segíthetek a legjobban.”

Előzmények

Az úszószövetség és a versenyzők nyilvános vitáját Rio háromszoros bajnoka, Hosszú Katinka indította el, aki több dolgot is kifogásolt és számonkért a szövetségen, egyúttal lemondásra szólította fel Gyárfás Tamást. Másnap Gyárfás sajtótájékoztatón jelezte, hogy nem kíván lemondani, ugyanakkor mindent megtesz majd, hogy a problémákat megoldják. Még aznap előbb Gyurta Dániel, azután Kapás Boglárka szólalt meg az ügyben, jelezve, hogy szerintük is vannak gondok, és „nincs rend” a magyar úszásban. Hozzájuk csatlakozott még többek között Bernek Pétert képviselő cég, majd a Verrasztó testvérek, Dávid és Evelyn, illetve Kozma Dominik jelezték, egyetértenek abban, hogy vannak gondok a sportágban, és a magyar úszósport jövőjét érintő reformokat szorgalmaztak.

Később Hosszúék házában egyeztettek a sportolók és néhány úszóedző, majd újabb közleményt adtak ki, pontokba szedve a követeléseket. Erre válaszolva a szövetség irreálisnak nevezte a leírtakat, és saját konkrétumaival válaszolt, főként a pénzfelhasználások és az edzőtáborozások szervezésének átláthatóságával kapcsolatban.

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »