Lemondott a címről Kiss László

Kiss László maga kéri százhalombattai díszpolgári címének visszavonását és hogy változtassák meg a róla elnevezett uszoda nevét. A képviselő-testület ma döntött volna erről.

Elébe ment a százhalombattai önkormányzat döntésének Kiss László: maga kéri, hogy változtassák meg a róla elnevezett uszoda nevét és lemond a díszpolgári címről – tudta meg a Hvg.hu. Ebben a két kérdésben döntött volna ma délután a testület. A ’60-as években nemi erőszakért elítélt úszóedző a kérését levélben küldte el a város polgármesterének.

Bogár: Az úszótársadalmat ezek a tabuk tartják össze

Gyárfás Tamás kijelentése ellenére még mindig sportügy Kiss László erőszakolási ügye – véli a Hvg.hu rovatvezetője. Bogár Zsolt a Reggeli járatban úgy fogalmazott: az ügy kapcsán újra előkerült az, amiről mindig suttogtak, hogy már Széchy Tamás sem bánt könnyű kézzel tanítványaival, de az úszótársadalmat ezek a tabuk tartják össze.

„Az úszósportnak az első számú alakja a Széchy Tamás volt, és hogyha valamivel kicsit is foglalkozott a szélesebb közvélemény, vagy eljutott a tudomására, akkor elsősorban az, amiről ma egyébként megint nem beszélnek, hogy milyen ára volt a Széchy vezette műhely sikereinek. Nem értek egyet azzal, amit Gyárfás Tamás, a szövetségnek az elnöke a minap mondott, hogy ez már nem sportügy. Én azt gondolom, hogy bizonyos értelemben az úszótársadalmat ezek a tabuk tartják össze, ennek a fedezése” – fogalmazott a Hvg.hu rovatvezetője.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »