Lemondhat Ankara a vízummentességről?

Az emberi jogi törvények átalakítása érdekében kifejtett törökországi erőfeszítések nem elégségesek ahhoz, hogy Ankara reményeket fűzzön a 80 millió állampolgárának vízummentességet biztosító uniós megállapodáshoz – írta kedden a Financial Times című londoni gazdasági napilap internetes kiadása az Európai Bizottság jelentéstervezetére hivatkozva.

A brit újság szerint az Európai Unió és Törökország között a menekülthullám megfékezése érdekében megkötött megállapodásnak a vízumliberalizációról szóló fejezet a legérzékenyebb pontja.

Törökországnak, mint minden más országnak, 72 követelménynek kell megfelelnie, amelyből nyolc esetben hiányosságok mutatkoznak. Ezek közül a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni fellépés szabályozásai, valamint az alapvető emberi jogokat biztosító törvényi rendelkezések megteremtése lennének azok, amelyeket mindenképpen teljesítenie kell Ankarának.

A Financial Times megjegyezte, hogy egyre több kritika éri Törökországot az Európai Parlament politikusai és a tagállamok részéről is az alapvető emberi jogok biztosításának elmaradásáért. Ankara több, a török kormányt lejárató újságírót tartóztatott le, és a közelmúltban felszólította Berlint is, hogy állítson bíróság elé egy, a török államfőt kifigurázó német szatirikust.

Noha az uniós vezetők üdvözölték az EU–Törökország megállapodást, és kiemelték hatékonyságát, a schengeni övezetbe való török vízummentes beutazás kérdése néhány uniós ország és EU-ellenes populista hangadó malmára hajtja a vizet – írta a brit lap.

„Fél lábbal az EU-ban”

A londoni újság Nicolas Bay, a francia Nemzeti Front (FN) főtitkárának hétfői nyilatkozatát idézte, amelyben a politikus felelőtlennek nevezte az uniós lépést, kiemelve, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök közvetlen okozója Szíria instabilitásának, és nyíltan támogatja az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet terjeszkedését.

„A Nemzeti Front elítéli az európai hatóságok passzivitását és Törökország előtti behódolását” – fogalmazott a francia politikus. „Ha a török állampolgárok vízummentességét megerősítik, akkor Törökország már fél lábbal az Európai Unióban van” – idézte a főtitkár szavait a gazdasági napilap.

Az említett nyolc hiányzó követelménnyel kapcsolatban a jelentéstervezet megjegyzi, hogy azok közül kettőt szinte lehetetlen teljesíteni a júniusi határidőig. Ilyen a meglévő biometrikus útlevelek biztonsági funkciókkal ellátott korszerűsítése, valamint az, hogy a megegyezés értelmében az unió visszaküldené a területén tartózkodó illegális bevándorlókat Törökországba – írta a napilap.

Az uniós bizottság elismeri Ankara eddig elért eredményeit, ennek ellenére a jelentéstervezet hangsúlyozza, hogy Törökországnak további erőfeszítéseket kell tennie a 72 feltétel teljesítése érdekében azért, hogy júniusban a török állampolgárok vízummentesen utazhassanak be az unió területére – írta a gazdasági napilap.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »