Lemondatnák a tanárokat kiosztó minisztert

Lemondatnák a tanárokat kiosztó minisztert

Marius Bostan távközlési miniszter lemondását kérik az oktatási szakszervezetek, különben nem hajlandók folytatni a bérezésre vonatkozó tárgyalásokat a kormánnyal.

marius_bostan_28635300_bMarius Bostan

Nemkívánatos személy lett a pedagógusok körében Marius Bostan távközlési miniszter az oktatás ingyenességére vonatkozó kijelentései miatt, a szakszervezetek és diákszervezetek a tárcavezető lemondását kérik. A Spiru Haret Oktatási Szakszervezeti Szövetség, illetve a diákok és egyetemisták országos egyesülete szerdán nyílt levélben kérte a kormánytól Marius Bostan lemondását, miután a távközlési tárca vezetője azt nyilatkozta, hogy az oktatásnak nem kellene ingyenesnek lennie.

A szakszervezeti szövetség nyílt levelében leszögezi: míg a miniszter a kormány tagja, nem folytatják a bérezésre vonatkozó tárgyalásokat a Cioloș-kabinettel. Marius Nistor, az érdekvédelmi szövetség elnöke a Mediafaxnak úgy értékelte, nem egy „szerencsétlen nyilatkozatról” van szó, Bostan tudatosan mondta, amit mondott, elfelejtve, hogy az ingyenes oktatás alkotmányos jog. Úgy vélte, a tárcavezető kijelentése támadás a pedagógusok, diákok, szülők és az ország alkotmánya ellen. Kifejtette, amennyiben a kormány nem meneszti miniszterét, a szakszervezet úgy értékeli, hogy felvállalja annak kijelentését.

Marius Bostan lemondását kérte a diák-, illetve egyetemista szervezetek egyesülete is, úgy vélve, annak kijelentései nagy veszélyt jelentenek a hazai oktatási rendszerre. A szervezetek közleményükben kijelentették: a tárcavezetőnek azonnal távoznia kell, mielőtt elő nem áll további, az alapvető emberi jogok ellen irányuló ötlettel. A fiatalok képviselete szerint a távközlési miniszternek annak ellenére kell lemondania tisztségéről, hogy bocsánatot kért kijelentésért.

Ebben Bostan azt állította, hogy egyes pedagógusok csúfot űznek a szakmájukból, ezért inkább fel kellene mondaniuk és más hivatást választaniuk. „Hazamész, benyújtod a felmondásod! De nem űzöl csúfot a gyerek jövőjéből!” – tanácsolta a pedagógusoknak a tárcavezető, aki szerint a tanárok nem használhatják kifogásként azt a tényt, hogy kicsi a fizetésük. A tárcavezető azt is kijelentette, hogy az ingyenes oktatás a kommunizmus maradványa, és arra utalt, hogy a szülőknek egy szimbolikus összeget, havi 100 lejt kellene fizetniük.

Bostan egyébként kedden este a Facebook közösségi portálon bocsánatot kért nyilatkozatáért, miután Dacian Cioloș kormányfő felszólította erre. Az „online térben a médiában lévő barátaihoz” intézett bejegyzésében kijelentette: örül a kijelentését kísérő érdeklődésnek, de elszomorítja, hogy félreértelmezték és politikai célokra használták fel. Kifejtette, kijelentésével arra akart utalni, hogy a tanárok bérezési problémájára egy versenyképes oktatási piac kialakítása lehet a megoldás.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »