Lelőtték a gépüket, 11 napon át hánykolódtak egy gumicsónakban

Lelőtték a gépüket, 11 napon át hánykolódtak egy gumicsónakban

Egy egészen elképesztő történet került elő a második világháború éveiből: egy brit Halifax bombázót 1943 szeptemberében, miután elsüllyesztett egy német U-boot, találat ért. A nyolcfős legénységből csupán hatan élték túl a zuhanást, és szerencséjükre a felfújható gumicsónak is sértetlen maradt, amely 11 napra otthonukká vált az Atlanti-óceánon. A megpróbáltatások során csónakjukat nem egyszer felborították a hatalmas hullámok, az alsónadrágjukat halászhálóként alkalmazták, medúzából igyekeztek édesvizet kisajtolni, ivóvízhez pedig végül a viharban elázott zsebkendőik segítségével jutottak. A túlélésért folytatott epikus küzdelemről naplót vezett a parancsnok.

Nemrégiben egy figyelemreméltó, második világháborús történet került elő a homályból. 1943. szeptember végén az Eric Hartley brit repülőtiszt vezette Halifax bombázó elsüllyesztett egy német U-bootot, amely már 11 szövetséges hajót küldött a hullámsírba. Azonban maga a brit bombázó is találatot kapott, és a lángoló Halifax Írország partjaitól mintegy hatszáz kilométerre délnyugatra az Atlanti-óceánba zuhant. A becsapódást követően a legénység nagy része sikeresen kijutott a fémkoporsó keskeny nyílásán, azonban kettejük nem élték túl a becsapódást. Hatalmas szerencséjükre a gumicsónak sértetlenül megúszta a zuhanást, és nagy nehézségek árán sikerült felfújniuk, ugyanakkor ételt és italt, valamint egyéb felszereléseket már nem tudtak kimenteni a süllyedő bombázóból, csak néhány dolgot tudtak kihalászni a vízből.

Eric Hartley brit tiszt naplója részletesen beszámol a túlélésért folytatott harcukról. Az első napon, szeptember 27-én ennyit jegyzett fel: „a legénység minden tagja még mindig csurom vizes, tengeribeteg, minden bizonnyal a lenyelt sósvíznek köszönhetően”. A következő napon kitért arra, hogy a rögtönzött „leltár” során találtak némi árpatablettát, rágógumit, egy szelet csokoládét, kevés vizet és néhány darab sűrített tejet. Lejegyezte azt is, hogy egy repülőgép húzott el felettük, azonban a sűrű felhőréteg miatt – mint írta – szinte esélytelen, hogy észrevette volna őket.

Szeptember 29-én ezeket a sorokat rótta fel: „a kitett ruhák száradnak, a legénység testi és lelki állapota kiváló, egy kevés csokoládét osztottam ki közöttük”. Szeptember 30-a: „egy nagyon hosszú és hideg éjjelen vagyunk túl, reggel egy kis darab rágógumit kaptak az emberek. Később a rágógumit csaliként is alkalmaztuk, sikertelenül. Folytatjuk a megkezdett napi reggeli és esti imádkozást”. Október 1-je: „Igen rossz éjszakánk volt, hideg, nedves, a hullámok nagyra nőttek, és felborították a csónakot, mindenünk megint tiszta víz lett”. Az elárasztott csónakból a csizmáikkal merték ki a vizet.

„Nem fogtunk halat, a vizünk is elfogyott. A szemerkélő eső, valamint a ködszitálás során benedvesedett zsebkendőinket szopogattuk, hogy egy kis folyadékhoz jussunk” – írta október 2-án. A következő napon ismét egy hideg éjjelről számolt be, majd hozzátette: „a hangulat továbbra is elég jó, a legénység teljesen biztos benne, hogy megmenekülünk. A csodálatos napkelte csak tovább növelte bennünk a reményt”. Így folytatta: „40-45 méterre a csónaktól két bálna tűnt fel, és vizet lövelltek a magasba, majd 30-40 delfint láttunk. Ken alsóneműjéből egy halászhálót igyekeztünk készíteni, azonban halat nem fogtunk vele. Túl ijedősek”. Majd arról számolt be, hogy mivel az áramlatok egyre keletebbre sodorták őket, ingeik és egy rézdrót segítségével vitorlát eszkábáltak, hogy a szeleket befogva, minél közelebb kerülhessenek a szövetséges hajókonvojok szokásos útvonalához.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »