Lekerülhet Szaniszló az Echo TV képernyőjéről

Lekerülhet Szaniszló az Echo TV képernyőjéről

A külpolitikai újságíró 2008 óta jelentkezett folyamatosan Világ-Panoráma című műsorával az Echo TV-n. Beszámolt már arról, hogy „a bolygó emberi civilizációjának letéteményesei” a magyarok, de a vörösiszap-tározók felett elhúzó NATO-gépekről is értekezett már. Úgy néz ki, távoznia kell.

A magyarokkal léphetnek kapcsolatba 2115-ben a világűrből jövő lények – egyebek mellett erről is hírt adott 2008 óta az Echo TV-n futó műsorában, a Világ-Panorámában Szaniszló Ferenc szerkesztő-műsorvezető. A Pesti Srácok csütörtökön viszont arról számolt be: a csatorna váratlanul megvált a Panoráma egykori külpolitikai újságírójától, a továbbiakban nem számítanak a munkájára. A lap szerint Szaniszló műsora volt az egyik legnépszerűbb a folyamatosan csökkenő nézettségű tévécsatornán.

A Széles Gábor nagyvállalkozóhoz tartozó tévét az év eleji adatok szerint a nézők 0,2 százaléka követte figyelemmel – közölte a portál.

Új vezetés az Echo élén

Kerestük Szaniszló elküldésével kapcsolatban az Echo TV Híradójának hírigazgatóját, Farkas Boglárkát, de azt a választ kaptuk, hogy a kérdésről csak erről Hajdú Andrea vezérigazgató tud nyilatkozni. Farkas a csatorna központi számát ajánlotta figyelmünkbe, ahol nem jártunk sikerrel. A televíziót, illetve Szaniszló Ferencet mobiltelefonján próbáltuk meg utolérni, mindhiába. E-mailben is megkerestük azzal: valóban elküldték-e Szaniszlót, és ha igen, mi volt ennek az oka.  (Ha kapunk választ kérdésünkre, cikkünket frissítjük.)

Mindenesetre nem lenne meglepő, ha átszervezést tapasztalhatnánk a csatorna műsorainál: Hajdú Andreát és Bedő Istvánt március 10-ével nevezte ki az Echo TV vezérigazgatóivá az Echo Hungária TV Zrt. közgyűlése. A szakmai vezérigazgató Hajdú lett, ő a tévé műsoraiért, sajtókapcsolataiért felel. A korábbi vezérigazgató Miki Tímea volt, akit április elején a TV2 Tények főszerkesztőjévé neveztek ki. A Comment:com április 5-én viszont már arról számolt be, hogy Dirk Gerkens megvétózta Miki kinevezését. Hajdú Andrea korábban a csatorna Heti Mérleg című műsorát vezette.

Szaniszló műsorának utolsó adása május 30-ai, a következő pedig június 3-ára van meghirdetve. A Pesti Srácok elérte közben Bedő Istvánt, aki elmondta: a műsorvezető jelenleg is alkalmazásban áll, és a felvett aktuális adás is műsorba kerül. Arra viszont nem válaszolt, mi lesz a Világ-Panoráma további sorsa. A Jobbikhoz köthető Alfahír viszont úgy értesült: szerdán közölték a hírt Szaniszlóval, és a megállapodás szerint a júniusi részek még adásba kerülnek.

Balog kitüntette, majd visszakérte a díjat

Emlékezetes, hogy a műsorában különféle összeesküvés-elméletekkel, az inkább a fantasztikum, mint a hírek világába tartozó sztorikkal gyakorta előálló Szaniszlónak 2013 tavaszán ítélt oda az emberi erőforrások minisztere Táncsics-díjat. A műsorvezető fentebb említett megszólalásai, illetve egyes zsidóellenes megnyilatkozásai miatt többen felháborodtak ezen, és kiderült az is: a Heti Válasz főmunkatársa, Osztovits Ágnes vezette szakmai bizottság nem támogatta az újságíró kitüntetését. Balog Zoltán ezek után egyszerűen visszakérte a Táncsics-díjat Szaniszlótól. „Rossz döntésemet a nyilvánosság előtt is rögtön beláttam. Más eszközöm nem lévén, ezúton kérem arra, szíveskedjen visszaadni az Önnek általam, tévedésből megítélt Táncsics-díjat” – közölte ekkor a miniszter. „Nemzetem zsarolása, hazánk megfojtása árán nekem a Táncsics-díj nem kell” – reagált ekkor Szaniszló, aki szerint a „globális pénzügyi háttérhatalom” azért támadta le, mert leleplezte szeptember 11-et, a Kennedy-gyilkosságot és a Diana-gyilkosságot.

Az újságíró a kilencvenes évek elején a Magyar Televízió Panoráma című műsorának volt a munkatársa, és a délszláv frontokról tudósított. Később, 2005 és 2007 között a Duna Televízió Híradóját főszerkesztette.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »