Légitámadás ért egy szíriai piacot, rengeteg halott

Több tucat ember, köztük gyermekek haltak meg a feltehetően a szíriai rezsim légiereje által végrehajtott csapásokban az Idlíb tartományban fekvő két, iszlamisták kezén lévő  településen – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns civilszervezet, és erről tanúskodnak a világhálóra kedden feltöltött felvételek is.

A Szíriában kiterjedt informátori hálózattal rendelkező OSDH mészárlásnak minősítette a Márat an-Numanban lévő egy zöldségpiacot ért támadást, ahol 37 civil halt meg. A világhálóra feltöltött képek arról tanúskodnak, hogy szörnyű pusztítást végeztek a bombák, a civil áldozatok testeit megcsonkították a robbanások.

A Márat an-Numantól nyugatra fekvő Kafr-Nabl település egy halpiacát érte bombatámadás, ott legalább hét ember vesztette életét.

Idlíb tartományban az al-Kaida szíriai szárnyának számító an-Nuszra Front kezén van több település, s a február 27-én életbe lépett tűzszünet nem vonatkozik a szélsőséges szervezetekre, így az an-Nuszrára sem.   

A londoni székhelyű OSDH egyébként korábban azt közölte, hogy a felkelők által kilőtt rakéták tüzében három gyermek halt meg az idlíbi Kefrajában.

Az OSDH hozzátette, Damaszkusz tartományban a kelet-gútai Bala településen legalább hét civil halt meg és tízen megsebesültek a rezsim támadásaiban.

A szíriai felkelők heves támadást indítottak hétfőn a kormányerők ellen az ország nyugati részén fekvő Latakia tartományban, illetve Hama közelében. Tíz szíriai felkelő szervezet, köztük a Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) és a komoly erőt képviselő Ahrar as-Sam szélsőséges csoport a nap folyamán bejelentette, hogy “új harcot” indítanak Damaszkusz ellen, amely szerintük többször megsértette a fegyvernyugvási egyezményt.

A keddi harcok éppen azokra a területekre koncentrálódtak Latakiában, ahonnan a felkelők támadásaikat indították, s “a rezsim próbálja megrohamozni a térséget orosz helikopterekkel és Szuhoj típusú harci repülőgépekkel” – közölte egy helyi felkelő csoport szóvivője.

Az ellenzék egy részét tömörítő, Szaúd-Arábia támogatta Tárgyalási Főbizottság (HNC) hétfőn felfüggesztette a szíriai konfliktus rendezését szolgáló genfi béketárgyalásokon való részvételét, főbb képviselői megkezdték távozásukat Genfből, de szakértőinek egy csoportját hátra hagyja, hogy informális jellegű megbeszéléseket folytassanak az ENSZ munkatársaival.

Rijád Hidzsáb, a szíriai ellenzék fő koordinátora közölte, a keddi légi támadások csak megerősítették a HNC döntését a béketárgyalások felfüggesztéséről, és figyelmeztetett a konfliktus veszélyes fokozódásáról. 

A kormánydelegációt vezető szíriai ENSZ-nagykövet, Bassár Dzsaafari közölte, Damaszkusznak nem okoz problémát az, hogy a HNC bojkottálja a tárgyalásokat, mert bár a fő ellenzéki erőnek tartják, nem képviseli az összes ellenzékit Szíriában.

Genfben mások mellett jelen van még az ellenzéki erők úgynevezett moszkvai-asztanai és kairói platformja, amelyek nem osztják a HNC értékelését a szíriai helyzetről, s ezért amennyire csak lehet, zökkenőmentesen folytatódnak a béketárgyalások – mondta Dzsaafari.
 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »