Lecsaptak egy nigériai emailes csaló szervezet fejére

Lecsaptak egy nigériai emailes csaló szervezet fejére

Világszerte több száz embertől összesen több mint 60 millió dollárt csalhatott ki egy 40 éves nigériai az interneten keresztül; a Mike álnéven ismert férfit a nigériai Port Harcourt kikötőjében vette őrizetbe júniusban a rendőrség – közölte hétfőn az Interpol.

A nemzetközi rendőri szervezet tájékoztatása szerint egy alkalommal 15,4 millió dollárt fizetett ki a férfi egyik gyanútlan áldozata.

A gyanú szerint „Mike” legalább negyven bandatagból álló, kiterjedt hálózatot igazgatott, amely Nigériában, Malajziában és Dél-Afrikában működött. A gyanú szerint a világ minden táján működő kis- és középvállalkozások elektronikus levelezésének feltörésével és a tartalmak felhasználásával követte el a csalásokat a bűnszervezet. Mások mellett amerikai, kanadai, ausztrál, indiai és román cégek belső információit szerezhette meg a bűnbanda.

Az Interpol feltételezései szerint „Mike” Európában, az Egyesült Államokban és Kínában is talált magának segítőket, akik banki adatokat szolgáltattak a férfinak, aki így a kicsalt pénzt sikeresen tisztára moshatta.

Sorra derült ki, miket tett

Miután a rendőrség őrizetbe vette a valószínűleg a csalások értelmi szerzőjének számító férfit, kiderült, hogy számos más bűncselekmény is „Mike” számlájára írható. Például online párkereső oldalak segítségével is többeket megkárosított.

A csalóval egyidejűleg elfogták egyik feltételezett bűntársát, egy 38 éves férfit. Mindkettőjüket számítógépes bűnözés, bűnszervezethez tartozás és csalás miatt foghatják perbe.

Nigériában rendkívül sok internetes csaló működik. Az Egyesült Államok nigériai nagykövetségéhez naponta érkeznek panaszok amerikai állampolgároktól, akiket online csalással károsítottak meg.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »