Lebontják Adolf Hitler műemlékvédelem alatt álló szülőházát

Lebontják Adolf Hitler műemlékvédelem alatt álló szülőházát

Adolf Hitler szülőházának lebontása mellett döntött az osztrák belügyminiszter. A braunaui ház helyére új épületet emelnek, amely karitatív vagy közigazgatási célokat fog szolgálni – közölte a politikusra hivatkozva a Die Presse című osztrák lap online kiadása hétfőn.

Wolfgang Sobotka szerint a háznak csak az alapzata marad meg. Ennek egyes források szerint azért van jelentősége, mert az épület a környező házakkal együtt épp a 17. századi alapzata miatt élvez műemléki védettséget.

A belügyminiszter közölte, már kedden elindítják a lebontással végződő projekt jóváhagyásának parlamenti folyamatát.

A magántulajdonban lévő, de az állam által a nyáron kisajátítási folyamat alá került ingatlan évek óta üresen áll, felújításra szorul.

Egy történészekből, jogászokból és a belügyminisztérium munkatársaiból álló “szakértői csoport” a kormány felkérésére állásfoglalást dolgozott ki arról, hogy mi legyen az épület sorsa. Végül azt javasolták, hogy rombolják le. Ezt a véleményt Wolfgang Sobotka is osztja.

Amennyiben a parlament elfogadja a kisajátításról szóló törvényjavaslatot, a jövő év elején már le is bonthatják az épületet.

Az UNESCO műemlékvédelmi szervezete, az ICOMOS ausztriai csoportja is Hitler szülőházának lerombolása ellen foglalt állást, de Sobotka szerint meg kell akadályozni, hogy a ház neonácik zarándok- és emlékhelyévé váljon.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »