Leállították a Gülenhez köthető médiát

Törökországban a médiafelügyelet kedden törölte az összes olyan rádióállomás és tévécsatorna műsorszórási engedélyét, amely kapcsolatban volt az Egyesült Államokban önkéntes száműzetésben élő Fethullah Gülen hitszónok vallási mozgalmával.

A török médiafelügyelet (RTUK) honlapján közzétett nyilatkozatában tudatta, hogy rendkívüli ülésen hozta meg döntését a július 15-ei sikertelen katonai hatalomátvételt követően.

A török vezetés hivatalos álláspontja szerint Gülen volt a puccs szellemi atyja, és Ankara kedden hivatalosan is kérte Washingtontól a hitszónok letartóztatását és kiadását.

Maga Gülen az első perctől kezdve határozottan tagadja, hogy bármi köze lett volna az államcsínykísérlethez, Ankara ugyanakkor kedden – a török kormányfő közlése szerint – Gülen bűnösségét alátámasztó bizonyítékokat küldött Washingtonnak.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »