Lázáréké lesz Csongrád legnagyobb vadászterülete

Lázáréké lesz Csongrád legnagyobb vadászterülete

Csongrád megye legnagyobb, 18 ezer hektáros vadászterületét kapta meg húsz évre a Návay Kornél Vadásztársaság, amelynek egyik tagja Lázár János miniszter – írja a Délmagyar.

A lap tudósításából kiderült: a 18 ezer 729 hektáros, leendő vadászterület sorsáról szerda délelőtt döntöttek a földtulajdonosok.

A jelenlévők az új vadászati törvény értelmében saját birtokuk jogán, illetve más tulajdonosok megbízásából szavaztak, valamint eldöntötték: 2017 márciusától 2037 februárjáig tartó üzemidőre az idén bejegyzett Návay Kornél Vadásztársaságot bízzák meg a terület vadászati hasznosításával.

Az állam javaslatára (a terület jelentős része még állami terület) a korábban errefelé szokásos haszonbérleti díj több mint dupláját, 300 forintot fizet majd nekik hektáronként, évente a társaság.

Bár nem volt jelen szerdán, de tagja az érintett földtulajdonosok közösségének Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, Hódmezővásárhely és Makó térségének országgyűlési képviselője, mintegy 30 hektárral. A lap kérdésére Göbl Vilmos, a Miniszterelnökségi Sajtóiroda munkatársa azt válaszolta, Lázár János korábban is tagja volt Hódmezővásárhely környéki vadásztársaságnak, ez most is így van. Göbl megerősítette, a politikus a Návay Kornél társasághoz kötődik, bár ez személyes adat. A vadászatról azért nem beszél szívesen a politikus, mert azzal, hogyan tölti a szabadidejét, nem akarja terhelni a nyilvánosságot. Idén még nem vett részt vadászaton, az engedélyét is ezután tervezi kiváltani.

Mások szerint kínos, hogy a kormányhivatal húzta meg az új határokat, a kormányhivatalok főnöke pedig Lázár. És még szép, hogy senki sem mert módosító javaslattal élni – írja a lap.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »