Lázár vagy Varga lehet a kormányfő?

Varga Mihály vagy Lázár János lehet a kormányfő, ha a Fidesz koalícióra kényszerül 2018-ban – írja a Heti Válasz.

Mint írják, a közvélemény-kutatások meglehetős állandóságot mutatnak: a nagy Fidesz mellett ott a közepes Jobbik, illetve egy hasonló méretű, de MSZP-re, Gyurcsány-alakulatra, egyebekre töredezett balközép tömb is. „Az ellenzéki erők tehát önmagukban aligha győzhetik le Orbánékat a következő parlamenti választáson.” A 2014 novembere és 2016 júniusa közti időközi voksolások világossá tették, hogy a kutatók túlmérik a Fideszt, és a 106 egyéni körzet 60 százalékában nyílt lesz a verseny 2018-ban – fűzték hozzá.

Amennyiben a baloldal a Jobbikhoz hasonlóan képes rendezni sorait, az egyéni mandátumokért folyó küzdelemben az ellenzék megszorongathatja a kormánypártokat. „Ebből azonban – mai tudásunk szerint – reálisan csak annyi következhet, hogy a jobbközép elveszíti abszolút többségét a parlamentben” – olvasható a lapban.

Azonban a Heti Válasz értesülése szerint erre az eshetőségre a Fidesz fő döntéshozói is készülnek – úgy tudják, a B terv Varga Mihály vagy Lázár János, attól függően, hogy az MSZP-vel vagy a Jobbikkal kell-e kényszerkoalíciót kötni. „Előbbi esetben a technokrata, euroatlanti elkötelezettségű Varga lenne az első ember, utóbbiban az EU-kritikus és halálbüntetés-párti Lázár” – emelték ki.

Bár az elemzők többsége Lázár radikális kiszólásait egy önálló, a kormányfő akaratától is független stratégiaépítés részeként értelmezte, a lap úgy tudja: mindenki osztott szerepeknek megfelelően működik.

Azt elképzelhetetlennek tartják, hogy egy kényszerkoalíciót Orbán Viktor vezessen, mivel a kampányban minden ellenzéki párt őt helyezi majd a célkeresztjébe.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »