Lázár János: Orbán sem hiba nélküli, de jó szövetséges

Lázár János: Orbán sem hiba nélküli, de jó szövetséges

„Ha nem szavaznak Hegedűs Zoltánra, azzal ugyan saját magukkal jól kitolnak, de a barátság még megmarad” – többek közt ezt ígérte Lázár János szerda esti lakossági fórumán, amelyen maga a fideszes polgármester-jelölt is jelen volt. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Hódmezővásárhelyhez tartozó, annak közelében lévő Kútvölgy apró falujában járt.

A régen iskolaként funkcionáló épület termét megtöltő 35-40 embert arra biztatta a politikus, hogy a „város fejlődése érdekében” ők is Hegedűsre szavazzanak a februári választáson. Úgy vélte, „jó kezekben van” Hódmezővásárhely, például míg 2010-ben háromezren kerestek állást, ez a szám ma már csak 600.

A miniszter arról is beszélt, szerinte egy jó városvezetőnek alkalmasnak kell lennie szövetségeket kötni. „Nem kell feltétlenül szeretni Orbán Viktort, ő sem hiba nélküli ember, de 1994 óta folyamatosan Hódmezővásárhely szövetségese ellenzékben és kormányon is” – fejtegette Lázár János hozzátéve, hogy a város korábban sem Medgyessy Péterre, sem Gyurcsány Ferencre nem számíthatott. A miniszter szerint a jó polgármester további kritériuma, hogy nem szabad hazudnia. „Az országos politikusokat eleve úgy hallgatja az ember, hogy a fene tudja, hogy abból lesz-e valami, de amit a polgármester mond, az mégiscsak komoly dolog” – mondta. A harmadik kritérium, hogy a polgármester dolgozzon, hogy ezzel érdemelje ki a bizalmat.

„A jelöltnek nem arról kell meggyőznie a választókat, hogy a többi jelölt alkalmatlan, hanem arról, hogy ő alkalmas” – tette hozzá. A miniszter azzal is viccelt, Hegedűs édesapjával húsz éven át dolgozott a politikában, aki „komoly és stabil ember”, ezért „genetikai alapon az a feltételezésünk, hogy a Zoli is rendben van”.

Hírdetés

http://mno.hu/

„Lassan a nemzetközi sajtó érdeklődését is várom, hátha a CNN vagy BBC élőben kapcsolja Hódmezővásárhelyt. Ez végül is a városnak óriási marketing és reklámlehetőség” – viccelt tovább Lázár a polgármester-választást kísérő kiemelt médiafigyelem kapcsán. Hozzátette: reméli, hogy a választások után megteremtődnek az „értelmes munka” feltételei.

A miniszter a fórumon több más témát is érintett. Ugyan megjegyezte, hogy hosszú távon arra kell berendezkedni, hogy délről folyamatosan illegális bevándorlók fognak érkezni, de egyszer sem ejtette ki a kormányzat aktuális legfőbb ellenfelének, Soros Györgynek a nevét. Sőt: bár Pintér Sándor belügyminiszter szerdán „állampolgári elvárással” indokolta, hogy „Stop Soros” néven törvénycsomagot dolgoznak ki, a fórum résztvevőit is látszólag hidegen hagyta a téma. Legalábbis egyikük sem tett fel kérdést az amerikai milliárdossal kapcsolatban.

http://mno.hu/

 

Ehelyett kiderült, hogy mik azok a kérdések, amelyek problémát jelentenek a vidék Magyarországának. Például bár Kútvölgy mindössze öt utcából áll, mégis vannak olyan részei, amelyeket a megfelelő minőségű út hiánya miatt nehéz megközelíteni, így a betegszállító vagy például a postás sem tud közvetlenül a házhoz jutni. A helyi buszmegálló kicsi, az oldala pedig kitört. Kiderült, az is nehézséget okoz, hogy bár a közmunkások összeszedik a szemetet, de nincsen olyan nagyobb kuka, amiben azt összegyűjthetnék. Ezen felül a résztvevők többek közt azt is kérték, hogy legyen szűrőbusz az idősek vizsgálatára és egy olyan busz is, ami a külterületek lakóinak segítsen eljutni a városban tartott kulturális programokra.

Sőt, a lakosok egy – szintén nem a „Soros-tervet” feszegető – petíciót is átadtak a politikusoknak. Ebben azt sérelmezik, hogy az egyik tanyán működő állatvédő egyesület bár összeszedi a város kóbor kutyáit, ám az állatok sokszor elszabadulnak, így több százezer forintos kárt okoztak a szomszédoknak az elmúlt két évben. A miniszter és a fórumon résztvevő helyi politikusok egyébként a felvetett problémákra megoldásokat ígértek. Például a petíció kérdését Lázár azzal rendezte az azt átadó hölgy örömére, hogy jelezte: meghívja a héten tartandó fogadóórájára őt és az állatvédő egyesület illetékesét is.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »