Lázár: eredményes volt a népszavazás

Egy hetes kihagyás után Lázár János és Kovács Zoltán újra kiálltak a nagyközönség elé, hogy elmondják: eredményes volt a népszavazás.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte: ma Bécsben tárgyal majd osztrák kollégájával a jövő heti uniós tanácsülésről, melyet Brüsszelben tartanak majd. A miniszter szerint a tárgyalás legfontosabb feladata az lesz, hogy előkészüljenek a ülésre és az ott megbeszélendő migrációs helyzetre.

Lázár János kiemelte: a népszavazás két dologról szólt. Az egyik a szuverenitás, melynek lényege, hogy ki és milyen formában határozza meg, hogy ki éljen Magyarországon, a másik, hogy mi a magyar választók véleménye arról, hogy ki éljen az országban. Ennek tekintetében Lázár eredményesnek nevezte a népszavazást, mert véleménye szerint a kormány erős politikai támogatás kapott.

A kormány célja ezek után az, hogy a választók akaratát beépítse az alkotmányba, ennek érdekében pedig Orbán Viktor már be is nyújtott az alaptörvény módosításához szükséges javaslatot, melyről kétszintű egyeztetéseket tartanak. Tárgyalást kezdeményeztek a parlamenti pártok frakcióival, emellett a miniszterelnök egyenként is asztalhoz ül majd a frakciók vezetőivel. Ennek célja pedig az, hogy az ellenzéki pártokat is meggyőzzék arról, hogy elengedhetetlen az alaptörvény módosítása ahhoz, hogy meg tudjuk védeni Magyarország határait – tette hozzá Lázár.

Magyarország másik terve az, hogy megakadályozza a kötelező kvótát és lekerüljön az unió napirendjéről a kötelező kvóta ügye, illetve, hogy teljesen adja fel a kvótával kapcsolatos terveit az Európai Unió.

Lázár János beszélt arról is, hogy kormány által benyújtott alkotmánymódosítás a legfontosabb, vagyis hiába az uniós tagállamok közötti megegyezések, az alaptörvénynek erősebbnek kell lennie, mint a közösen alkotott jog. Hozzátette: az alaptörvény kimondja majd: idegen népesség nem telepíthető be Magyarországra.

A miniszter szólt arról is, hogy bár folyamatosan üzeneteket kap Magyarország európai politikusoktól és külföldi újságíróktól, ezek csak nyomásgyakorlást jelentenek. Az pedig, hogy egyes publicisztikák szerint „nácik vagyunk, az egy nemzet megbélyegzése és őrültség” – tette hozzá.

A kormány álláspontja támogatja azt a német törekvést, miszerint megállapodással kell megfékezni a bevándorlást, de ez nem lehet fontosabb, mint az uniós országok határainak védelme, az Európai Unió pedig nem mondhat le saját védelméről. Hozzátette: az eddig meghozott uniós lépések egyelőre nevetségesen kevéssé járult hozzá a bevándorlás megállításához.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »