Lavrov: Ukrajna provokációt követett el két orosz katona elfogásával

Ukrajna biztonsági szervei provokációt követtek el orosz állampolgárokkal szemben  Oroszország területén – jelentette ki Szegej Lavrov orosz külügyminiszter kedden azzal kapcsolatban, hogy Ukrán Biztonsági Szolgálat (SzBU) a moszkvai védelmi minisztérium előző napi közlése szerint “elrabolt” két orosz katonát Ukrajna és a Krím határán.

Lavrov kedden Minszkben foglalt állást az incidensről.

“Álláspontunk szerint ez törvénytelen provokáció volt, amelyet Ukrajna biztonsági szolgálatai az Oroszországi Föderáció területén, orosz állampolgárokkal szemben követtek el. Ezzel (az üggyel) bűnüldöző hatóságaink foglalkoznak” – mondta Lavrov.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője keddi sajtótájékoztatóján nem kívánt válaszolni arra a kérdésre, hogy történtek-e fogolycserét célzó lépések az SzBU által elfogott orosz katonák ügyében. Mint mondta, mindent megtesznek, amit ilyen helyzetben meg kell tenni.

“Ők az Oroszországi Föderáció állampolgárai. És ebben az esetben ez a legfontosabb” – hangoztatta az SzBU azon állításával kapcsolatban, hogy a két elfogott katona korábban az ukrán fegyveres erők kötelékében szolgált.

Peszkov egyetértését fejezte ki a Lavrov által kifejtett hivatalos állásponttal.

Az orosz védelmi minisztérium hétfő este jelentette be, hogy az SzBU a Krímben vasárnap “elrabolta” és Ukrajna területére szállított két orosz katonát. Az orosz Fekete-tengeri Flotta vezérkara kedden közölte, hogy a két katonát Dzsankoj nemzetközi közúti határátkelőnél ejtették foglyul.

A két katonát a flotta szóvivője szerint azzal bírták rá beépített emberek a határ átlépésére, hogy az Ukrajnában megszerzett felsőfokú végzettségüket igazoló iratokat fognak átadni nekik.

Az SzBU hétfőn közölte a TASZSZ orosz hírügynökséggel, hogy a két katona korábban az ukrán hadseregben szolgált és megsértette katonai esküjét. Az ukrán biztonsági szolgálat akkor további részletekkel nem szolgált.

Csatolt_cikkek: Olvasta már?:Moszkva: az ukrán hírszerzés elrabolt két orosz katonátRakétarendszert telepített Litvánia és Lengyelország közé OroszországNemzetközi központot hoznak létre Oroszország és az Iszlám Állam ellenRovatok: KülföldTelepülés: OroszországCímkék: ukrán-orosz viszony, ukrán válság, ukrajnai hírekForrás: 

MTI


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »