LASSAN MAJD MEGSZOKJUK?

LASSAN MAJD MEGSZOKJUK?

„Mohammed óvodás kislányokat akart megerőszakolni, majd megmérgezni 

ESSEN, 11:58 

A 17 éves Mohammed és a vele egyidős Yusuf különleges módon igyekezett meghálálni a németek vendégszeretetét: nemcsak egy Essenben található szikh templomban robbantottak, hanem eltervezték, hogy mérgezett fagylaltot fognak árulni óvodás kisgyermekeknek, akiket – ha úgy hozza a sors –, meg is erőszakolnak. 

Hírdetés

Az Iszlám Állam kötelékébe szerveződött szélsőséges tinédzserek megdöbbentő tervére akkor derítettek fényt a német hatóságok, miután egy esseni szikh templomban bombát robbantottak. Szerencsére azonban a detonáció mindössze négy sérültet eredményezett. Ugyanakkor feltehetően ez adta meg Mohammednek és Yusufnak azt az ötletet, hogy a nagyobb pusztítás érdekében mérgezett fagylaltot áruljanak óvodáskorú kisgyermekeknek, majd azt követően tegyenek rajtuk erőszakot, és végül hajtsanak végre öngyilkos merényletet az óvodában.

Tekintettel arra, hogy a templomi robbantás után tetten érték a két tinédzsert a hatóságok, a tragikus terv végül nem vált gyakorlattá. Azonban a két fiú közti levelezésekből kiderült, hogy Mohammed fagylaltárusként dolgozott, így különös rálátással bírt arra, miként lehetne hatékonyan, több tucatnyi kisgyermeket halálosan megmérgezni. Yusufnak írt levelében még teológiai engedélyt és útmutatást is kér, miszerint a saría törvénykezés értelmében adhatok-e a gyerekeknek arzénos fagyit, és esetleg a kislányok közül meg is erőszakolhatok egyet?”

Mohammed és Yusuf jelenleg a német állam pénzén várja a rájuk eső ítéletet, amely természetesen tartalmazza a vallásos indíttatású merénylet vádpontját. Sajtóértesülések szerint Yusuf már rendkívül megbánta tetteit, és együtt szeretne működni a német hatóságokkal.” (888)

Lassan majd megszokjuk mindezt, vagy teszünk végre ellene? Vagy eltakarítjuk az összes ilyen állatot, egyszer s mindenkorra?


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »