Láncos botokkal támadtak, rendőrnő haját tépték, nyakát szorongatták a kormány kedvencei Ongán

Láncos botokkal támadtak, rendőrnő haját tépték, nyakát szorongatták a kormány kedvencei Ongán

A Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség indítványa alapján a bíróság elrendelte annak a négy cigánynak – köztük egy fiatalkorúnak – az előzetes letartóztatását, akik az elmúlt héten csütörtökön késő este a Miskolci Rendőrkapitányság jogszerűen intézkedő járőreire támadtak Ongán.

Az ügyészségi nyomozás eddigi eredménye alapján a következő történt csütörtök este Ongán. Egy névnapi összejövetelen az elfogyasztott nagy mennyiségű alkohol miatt a "buli" eldurvult. A társaság egyik fele – köztük azok is, akik később a rendőrökre támadtak – láncos botokkal felfegyverkezve saját rokonaikra támadtak azok lakásán. A riasztása nyomán a bűncselekmény elkövetőinek felkutatása, illetve elfogása céljából kiérkező rendőröket rendkívül ellenséges hangulat fogadta, a helyszínen összegyűlt tömegből többen szidalmazták, megöléssel fenyegették őket. A rendbontásban részt vevő család tagjai – apa és fia, valamint az apa élettársa és testvére – nem elégedtek meg ennyivel, ők négyen ütlegelni, lökdösni, az egyenruhájuknál fogva rángatni kezdték a rendőröket, köztük egy rendőrnőt, akinek a haját is tépték és a nyakát szorongatták.

Az intézkedő rendőrök közül hárman könnyebb sérüléseket szenvedtek, kettejük szolgálati egyenruhája megrongálódott. A kialakult helyzet komolyságára jellemző, hogy a rendőrségnek csak mintegy harminc fős erősítés helyszínre irányításával (nem pedig például sortűzzel) sikerült a közrendet helyreállítani.

Az ügyészség az elkövetők mindegyikét csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki gyanúsítottként, ezen túlmenően az apának könnyű testi sértés vétségéért is felelnie kell – írja a Boon.

Korábban írtuk: Nem engedték, hogy egymást verjék, ezért inkább a rendőröket verték meg az ongai cigányok


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »