Lakattal érkezett a Jobbik a Békéscsabai Menekültügyi Őrzött Befogadó Központhoz

A Jobbik szerint be kell zárni a békéscsabai "menekült"tábort, a legjobb az lenne, ha a migráció semmilyen formában nem érintené Békés megyét – ezt mondta a Kétegyházi úti Békéscsabai Menekültügyi Őrzött Befogadó Központ előtt tartott hétfői sajtótájékoztatón Gajdos Attila megyei önkormányzati képviselő, aki jelképesen egy lakattal érkezett.

Elmondta, hogy korábban is voltak már atrocitások az épületen belül: volt, hogy gyújtogattak, vasárnap pedig néhány migráns garázdálkodott, székeket dobált, ablaküvegeket tört ki. Gajdos Attila szerint az illegális bevándorlók az adófizetők sok pénzébe kerülnek, ráadásul nem hajlandók betartani a szabályokat.

– A helyiek is félnek – emelte ki a Jobbik politikusa, megosztva azt is, hogy nem egyszer fordultak olyan jelzéssel a párthoz a lakosok, hogy nem szeretnének menekülttábort a környékben, és ez szerinte nemcsak békéscsabai, hanem országos probléma. Úgy véli, nincs szükség Békés megyében sem olyan rendbontásokra, botrányokra, mint ami Nyugat-Európában jellemző.

Gajdos Attila szerint a kormány korábban ígérte, azonban eddig mégsem zárta be a békéscsabai tábort. Újfent hangsúlyozta: lakatot kell tenni az épületre!

(Beol nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »