Lakatos embereinek is fizette a telefonszámláit a Miskolc Holding

A Jobbik közérdekű adatkéréssel derítette ki, hogy a Miskolc Holding egészen a feketekassza-botrány kirobbanásáig több mint egy éven át fizette Lakatos Miklós telefonszámláit úgy, hogy a vállalkozóval se az önkormányzat, se a holding nem állt jogviszonyban. Most kiderült, nemcsak az övét fizették.

Magyar Menedék - Ősmagyar

A Miskolc Holding nemcsak Lakatos számláit fizette, de úgy tűnik, a Kriza Ákos mellett kampányoló vállalkozó segítőiét is, mondta hétfői tájékoztatóján Jakab Péter. A Jobbik miskolci frakcióvezetője újabb közérdekű adatigényléssel tudta meg, hogy Lakatos embereinek a telefonszámláit még idén áprilisban is a holding fizette. A számlák összértéke készülékenként százezres nagyságrendű.

Mivel magyarázza Kriza Ákos mindezt? A fideszes városvezetést feketekasszával vádló Lakatos embereivel állt-e bármilyen jogviszonyban az önkormányzat, ami alapján az ő számláikat is több mint egy évig fizették, és talán fizetik a mai napig is? Mit kellett Lakatos embereinek tenni azért, hogy ilyen kedvezményt kapjanak a holdingtól? Miközben a Nemzeti Nyomozó Iroda számos eljárást indított a miskolci feketekassza-ügyben, az önkormányzat belső ellenőrzési osztálya miért nem kezdeményezett semmilyen vizsgálatot ennek kapcsán az elmúlt évben? – tette fel kérdéseit a legerősebb ellenzéki párt politikusa.

Jakab Péter emlékeztetett arra is: korábban Kriza Ákos jegyzője elismerte, hogy a polgármester volt kabinetvezető-helyettese, Kovács Zsolt jogosulatlanul biztosított telefonhasználatot Lakatosnak, és ezzel kárt okozott az önkormányzatnak. A Jobbik tudni szeretné, a mostani esetért ki a felelős?


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »