Ha az USA támad, Kína nem nézi majd tétlenül

Ha Észak-Korea, azt igen.

A széles körben olvasott újság cikkírója szerint Peking nem képes rávenni a hátralépésre sem Phenjant, sem Washingtont. 

Kína mint Észak-Korea legjelentősebb szövetségese és kereskedelmi partnere már többször próbálta önmérsékletre inteni a mostani válságban érintett feleket. Kifejezte dühét Phenjan sorozatos nukleáris és rakétatesztjei miatt, de az Egyesült Államokkal és Dél-Koreával is, amelyekről szintén úgy gondolja, hogy szítják a feszültséget. Kína már régóta tart attól, hogy kitör valamilyen súlyos konfliktus a Koreai-félszigeten, vagy esetleg megismétlődik az 1950-53-as koreai háború, és akkor észak-koreai menekültek óriási hulláma éri majd az északkeleti országrészt, végül pedig egyesül a két Korea, és az Egyesült Államok szövetségese lesz. Kína számára Észak-Korea ütközőövezetül is szolgál közte és a Dél-Koreában állomásozó amerikai erők között, de Japánnal szemben is - írta a Reuters hírügynökség.

A Global Times szerint Peking

"szilárdan ellenáll minden olyan kísérletnek, amely megváltoztatná az érdekövezetében fennálló status quót, miszerint egyetlen országnak sincs abszolút dominanciája a térségben".

Jim Mattis amerikai védelmi miniszter újságírókkal beszélgetve közölte csütörtökön Kaliforniában, hogy Donald Trump elnök kormánya megpróbál szövetségeseivel kidolgozni egy diplomáciai megoldást az egyre nagyobb feszültség jellemezte válságra. Az ő feladata a katonai megoldások kidolgozása, de Washington a diplomáciai megoldásra koncentrál - tette hozzá.

Malcolm Turnbull ausztrál miniszterelnök közölte egy pénteki rádióinterjúban, hogy országa az Egyesült államok segítségére sietne, ha Észak-Korea megtámadná, ami a Washingtonnal és Új-Zélanddal kötött védelmi szerződéséből (ANZUS) is következik. Hogy ennek a segítségnek mi volna a formája, az a körülményektől és a szövetségesek közötti konzultációktól is függ - mondta. Erről az előző éjjel beszélt telefonon Mike Pence amerikai alelnökkel - tette hozzá a Melbourne Radio 3AW-nek nyilatkozva.