Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
Akarsz 50 ezer eurót?

Akarsz 50 ezer eurót?

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
 A pályázaton természetesen az esélyegyenlőség jegyében csak jobb emberek vehetnek részt.

Ötvenezer eurót kínál az Európai Bizottság azért, hogy valaki elmagyarázza: miért annyira praktikus az Európai Unió a jelenlegi formájában. A pályázaton természetesen az esélyegyenlőség jegyében csak jobb emberek vehetnek részt.

Józsi csepeli boltos ma azzal a meglepő gondolattal ébredt, hogy megérti az Európai Unió működését. Ezt az elképzelést megosztotta feleségével is, aki közölte, hogy a másnaposság kezelésének már feltalálták sokkal praktikusabb módjait is. Józsi válaszul egy kisebb előadást rögtönzött arról, hogy az Európai Bizottság meghirdette az Altiero Spinelli-díjat.

Etelka asszony ebben a pillanatban komolyan megijedt. Tisztában volt férje következetes italozási szokásaival, de egy bizonyos szintet eddig nem lépett át. Azonban Józsi már indult. Csinosan felöltözött, megvolt öltöny, nyakkendő – csak abban bizonytalanodott el, hogy az Európai Unióban mindenhez kell-e zoknit venni.

Józsi csepeli boltos útközben még egyszer átfutotta az Európai Bizottság brosúráját. Ebből kiderült, hogy a most l]]>étrehozott Spinelli-díj célja]]>, hogy elismerje azokat a kiváló kezdeményezéseket, melyek célja az Európai Unióval kapcsolatos színvonalas ismeretterjesztés. Józsiban ekkor merült fel, hogy mégiscsak kellett volna zoknit venni. Mert kiváló kezdeményezést mégsem indíthat csak úgy, hebehurgya módon.

Józsi tovább olvasott a buszon: ötvenezer eurót kap az, aki kellőképpen megvalósítja az EU alapértékeinek, történelmének, tevékenységeinek és előnyeinek bemutatását a nagyközönség számára.

Józsi ekkor azonban észrevett egy gyenge pontot a tervében: a díjra csak tudósok, kutatók, írók, újságírók, művészek, és olyan szereplők pályázhatnak, akik közvetítik, hogy mit képvisel az EU ma és holnap. Ezenkívül kell, hogy legyen minimum mesterszakos diplomájuk.

Józsi úgy vélte, hogy az Európai Uniót nem kizárólag ezek az emberi kasztok alkotják, sőt, talán nem csak nekik van joguk arra, hogy véleményt alkossanak. De Józsi praktikus ember is volt. Sejtette, hogy ezek áthidalható akadályok. Elment a CEU-ra.

Józsit kedvesen fogadták. Miután jelezte problémáját, rögtön kirendeltek hozzá egy témavezetőt. Ő azonnal közölte, hogy az egyszerű emberekre is igény van az Európai Unióban. Sőt, roppantul örül annak, hogy az egyszerű emberek felismerik, hogy útmutatásra van szükségük

Józsi csepeli boltos azt gondolta, hogy neki igazából csak ötvenezer euróra van szüksége. De hát, ha ez az ár, ez van. Átvonultak egy szobába. A témavezetőnek volt egy listája, ez alapján haladtak.

– Mondjon egy uniós alapértéket!

Józsi találkozott már momentumossal, így tudta, mit kell válaszolnia.

– Szeretjük a buzikat!

A témavezető arca megértő rosszallást tükrözött, egyszerű emberrel van dolga, nevelni kell. Mondta, hogy ez nem jó szó, mondja másképpen, Józsi!

– Nagyon szeretjük a buzikat!

Ez a válasz már eurokonformabbnak tűnt, de a fiatalember nem volt igazából elégedett. Ismételten jelezte, hogy vannak helyes és helytelen szavak. Józsi a szakközépiskolában csak helyesírást tanult, így nem volt sok további ötlete. A témavezető segített, javasolta, másképp mondja azt a szót.

– Másképpen nem szeretjük a buzikat!

A beszélgetés itt egy pillanatnyi zökkenőt szenvedett, de a CEU-képzés ebben is segítséget adott. Jött a következő kérdés: mondjon egy nagy európai magyart. Józsi ezen elgondolkodott: nem szeretett embereket minősíteni, nem érezte azt, hogy ezt bárki megengedhetné magának. De végül is, ha Kossuth mondta, legyen.

– Széchenyi István!

A témavezető barátságosan kacsintott, nem ez a jó válasz. Felfele tekintett, mondjon nagyobbat, Józsi. A csepeli boltos látta a megrendelő szemén, hogy nemzeti királyokat, függetlenségi vezéreket hiába említne.

A CEU-srác még feljebb nézett. Józsi kezdett ideges lenni. Nagy magyar? Ezeknek? Aztán megértette. Ott volt a kép. Egy díjátadóról, ahol Soros György adta át sajátos értékrendjét. Józsi csepeli boltosnak ekkor lett elege az egészből. Ez a ti mércétek? Felállt, és nem túl finoman közölte, hogy nem kér ebből az ötvenezer euróból.

A témavezető elnéző mosollyal reagált: persze, nyugodtan menjen, Józsi, csak fizesse ki előbb a költségeket. Hogy ezt Józsival ezt előzőleg nem közölték? Hát ez előfordul. Hogy minek a költségeit? Hát a demokrácia terjesztését, a korrektül megalapozott szakmai tanácsadást. Vagy Józsi úgy gondolja, hogy az ingyen van? Hogy elmagyarázzák neki, mit gondoljon?

Józsi ezt követően részletesen elmagyarázta, hogy mit gondol Soros Györgyről, az Európai Unióról, a CEU-ról és az ő demokráciájukról. Józsi csepeli boltos úgy vélte, a közvélemény jogos igényeit valósította meg, amikor ezeket mélyrehatóan elemezte. Hogy eközben volt, aki sérüléseket szenvedett – nos, az csak egyesek tornaórai bizonyítványát erősíti meg.

Józsi távozóban rájött arra is, hogy megértette az Európai Unió működését. 

Fotó: ceu.hu

Máté T. Gyula -]]> http://matete.pestisracok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Jobbegyenes (2778) Nagyvilág (1309) Alámerült atlantiszom (142) Autómánia (61) Tereb (146) Heti lámpás (310) Gasztronómia (539) Szépségápolás (15) Történelem (17) Mozi világ (440) Belföld (10) Emberi kapcsolatok (36) Tv fotel (65) Rejtőzködő magyarország (168) Mozaik (83) Flag gondolja (36) Sport (729) Irodalmi kávéház (537) Titkok és talányok (12) Mondom a magamét (7501) Nézőpont (1) Életmód (1) Politika (1582) Gazdaság (702) Vetítő (30) Kultúra (6) Egészség (50)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>