Magyar nyelven a Kuruc.info közölte elsőként a kezdetben érthetetlennek tűnő hírt, amelynek lényege: Binjámin Netanjáhu izraeli miniszterelnök és külügyminiszter utasította az Izraeli Külügyminisztériumot, hogy vonja vissza a hazánkat, pontosabban Orbán Viktor miniszterelnököt a Soros-plakátok ügyében elmarasztaló, a zsidó állam Budapesten akkreditált nagykövete által közvetített bírálatot, valamint a nemzetközi diplomáciában szokatlan utasítgatásokat. Amint azt a Háárec cikkére hivatkozva tegnap este már megírtuk, a nagyköveti közleményt egyes magyarországi zsidó vezetőknek, így például Heisler Andrásnak a nagykövetségre eljuttatott „súlyos aggodalmai” váltották ki. A mai izraeli sajtó is részben értetlenséggel kommentálja az Izraeli Külügyminisztérium tegnap esti visszakozását.
Zoom
Binjámin Netanjáhu - utasítást adott a visszakozásra (fotó: Ohéd Zweigenberg)
A kérdés most az, hogy Joszi ’Amráni, Izrael budapesti nagykövete valóban egyeztetett-e az őt foglalkoztató jeruzsálemi külügyminisztériummal (amiképpen ezt az általában jól értesült, és baloldalisága ellenére szakmailag tekintélyesnek ismert Háárec írja – H. J.), vagy a diplomata éppen sábbátkor - amikor az izraeli belpolitikai erőviszonyokat tekintetbe véve izraeli diplomatának még vallástalan létére sem tanácsos közleményeket kiadni - Heisler András mélységes aggodalmán és félelmén felhevülve a saját szakállára adta ki a magyar kormányt utasítgató közleményét. Ha Joszi ’Amráni nem egyeztetett az Izraeli Külügyminisztériummal, és kiadott egy ilyen közleményt, akkor a diplomatát véglegesen haza kell rendelni Izraelbe. Már csak azért is haza kellene rendelni, mert ’Amráninak nem ez az első botránya a diplomáciai pályafutása során.
Zoom
Botránykővé vált Soros-plakát Budapesten (fotó: Pablo Gorondi)
Ha pedig Joszi ’Amráni egyeztetett, s az Izraeli Külügyminisztérium áldásával éppen sábeszkor antiszemitázgatott, utasítgatott, történelmet tanított a magyaroknak, majd egy nappal később a zsidó külügyminisztérium (mármint a jeruzsálemi – H. J.) kiad a nagykövetével teljesen ellentétes előjelű, tartalmú közleményt, az csattanós pofon azok arcán (vagy, ha úgy tetszik, „pónemjén” – H. J.), akik menetrendszerűen bejárnak mószerolni az izraeli nagykövetségre Budapesten. De lehetséges egy harmadik változat is: az izraeli nagykövet valóban egyeztetett a Külügyminisztériumával, kiadta az arcátlan hangnemű közleményt, amire a budapesti Bem József téri palota urai - sábbát ide, sábbát oda - emlékeztették az izraelieket arra, hogy Bibi Netanjáhu közelgő budapesti látogatásával a zsidók sokkal többet nyerhetnek, mint amennyit a nagyköveti közlemény érvénytelenítésével, átírásával erkölcsileg veszíthetnek.
Zoom
Joszi Amráni izraeli nagykövet - vajon meddig ülhet még a székében? (fotó: ttre.hu)
Az izraeli sajtó ma már részletesen és kiemelten foglalkozik az Izraeli Külügyminisztérium látszólagos pálfordulásával. A 20il.co.il héber hírportál főcíme: „A Külügyminisztérium elhatárolódik a nagykövet közleményétől – Soros áskálódik ellenünk” címmel közli, hogy Joszi ’Amráni, a zsidó állam budapesti nagykövete közleményben szólította föl Orbán Viktor magyar miniszterelnököt a George Soros zsidó milliárdos elleni plakáthadjárat beszüntetésére. A portál ezután megírja, hogy a Külügyminisztérium a védelmezése helyett a tegnap este kiadott „tisztázó közleményében” már élesen támadja a zsidó milliárdost. Ezzel együtt az ’Immánuél Náhson külügyi szóvivő által jegyzett közleményben, talán Heislerék megnyugtatására is, a következő üzenet is olvasható: „Izrael elítél minden antiszemita kijelentést, legyen az bármely országban, s mindenütt a zsidó közösségek oldalán áll az ilyen gyűlölet ellen.”
Zoom
Immánuél Náhson izraeli külügyi szóvivő
A 20il.co.il ezután közli a magyarázkodás lényegét, amely imitt-amott találkozik Orbán Viktornak az izraeli nagykövet fölszólítására adott válaszával: „Ez volt a Magyarországon akkreditált izraeli nagykövet által kiadott közlemény egyetlen célja (mármint az, hogy Izrael az antiszemitizmust elszenvedő zsidó közösségek oldalán áll – H. J.) Ez a közlemény semmiképpen nem irányult a demokratikusan megválasztott izraeli kormányok ellen folyamatosan áskálódó George Sorost bíráló tényezők delegitimálására. Arról a George Sorosról van szó, aki a zsidó államot gyalázó, taposó, az önvédelmi jogától megfosztani szándékozó szervezeteket pénzeli”, idézi a hírportál a külügyi szóvivőt, majd a közlemény ismertetését folytatva ezt írja: „Soros világszerte pénzeli a radikális baloldali szervezeteket, köztük a magyarországiakat is. Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke kérlelhetetlen bevándorlási politikát vezetett be, különösen a muszlim menekültek Magyarországra történő belépése terén. Soros egy közismerten szélsőbaloldali ember, aki ez ellen a politika ellen tevékenykedik, s a magyarok állítása szerint egymillió muszlim bevándorlót kíván betelepíteni Magyarországra”, áll többi között az izraeli külügyi szóvivő közleményében.
A Kuruc.infóval és a Jobbikkal korábban már többször is foglalkozó Midá című izraeli nacionalista újság is kifejtette véleményét a látszólag önjáróvá vált izraeli nagykövet által kiadott közleményről: „A Miniszterelnöki Hivatalban azt állítják, hogy a budapesti nagykövet nem egyeztette az általa kiadott közleményt Netanjáhu embereivel, ám ennek ellenére a Külügyminisztérium szóvivője kezdetben még védelmébe vette a közleményt: ’A világon minden zsidót (tehát Sorost is – H. J.) megvédünk az antiszemitizmusnak tűnő támadástól, függetlenül az illető politikai nézeteitől’, nyilatkozta a Midának ’Immánuél Náhson külügyi szóvivő. „Amikor azonban csodálkozva rákérdeztünk arra, hogy az eredeti külügyi közleményben miért nincs szó Sorosnak az Izraelben és a világ más országaiban kifejtett áskálódásairól, a külügyi szóvivő ezt válaszolta, hogy most nem erről van szó”. A Midá írója ezután megállapítja, hogy az erőteljes bírálatok hatására az Izraeli Külügyminisztérium meghátrált, s a korábbi álláspontját felülbírálva adta ki tegnap este az úgynevezett „tisztázó közleményét”.
Hering J. – Kuruc.info