Terrorelhárítási műveletet hajtott végre a finn rendőrség azt követően, hogy egy a fővárosban, Helsinkiben lévő templomot fenyegető veszélyről értesült - közölték a hatóságok hétfőn.
A Finn Nemzeti Nyomozó Iroda tájékoztatása szerint olyan adatokat szereztek, amelyek alapján feltételezhető volt, hogy terrorcselekményt készülnek elkövetni a belvárosban lévő Sziklatemplomnál. Minden lehetséges intézkedést megtettek a veszély elhárítására. Ennek keretében vasárnap számos egységet vezényeltek járőrszolgálatra a gránitsziklatömbbe épített, a turisták által is kedvelt Sziklatemplomhoz.
A műveletet ugyan befejezettnek tekintik, de a hatóságok továbbra is mérlegelik a helyzetet, és igyekeznek szavatolni az állampolgárok biztonságát. Egyelőre azonban úgy vélik, hogy nincs szükség a vasárnapihoz hasonló készültségre. Az ügyben folyó vizsgálat érdekében ugyanakkor nem kívántak további részletekkel szolgálni.
Az Ilta Sanomat című finn napilap értesülése szerint mintegy 10 rendőrségi járőrautó teljesített szolgálatot vasárnap a Sziklatemplomnál, amelyhez hétfőn még betonútakadályt is telepítettek.
Finnországban a múlt héten emelték magasabb fokozatba a terrorkészültséget. Ennek oka az volt, hogy a rendőrség a korábbiakhoz képes komolyabb, Finnországgal kapcsolatos terrortervekről értesült.
Az észak-európai országban eddig nem tapasztaltak olyan terrorcselekményeket, mint Európa más részein, ugyanakkor Helsinki aggodalommal szemlélte a szomszédságában, Svédországban és Oroszországban történt terrortámadásokat.
(MTI)