Négy gyerekét hagyta hátra, hogy a muszlimok közé hajtson

Mint emlékezetes, vasárnap este Darren Osborne az észak-londoni Finsbury Park mecsetjének tagjai közé hajtott, akik a ramadán böjtjét követő éjszakai imádságról távoztak, és a közösség helyi szociális és kulturális központjánál gyülekeztek.

Osborne állítólag Anglia délnyugati részén, a Somerset megyei Weston-super-Mare városában lakik élettársával és négy gyermekükkel.

Neil Basu, a Scotland Yard főparancsnok-helyettese és országos terrorelhárítási tevékenységének koordinátora hétfő délutáni sajtótájékoztatóján közölte: a nyomozóhatóságok egyelőre nyitott kérdésnek tekintik a gázolásos támadás elkövetőjének indítékait, ettől függetlenül azonban terrortámadásnak tartják a történteket, és a vizsgálatot a Scotland Yard terrorellenes parancsnoksága vezeti.

Neil Basu elmondta: a támadás akkor történt, amikor a helyi közösség tagjai éppen elsősegélyben részesítettek egy férfit, aki azonban meghalt.

A Scotland Yard főparancsnok-helyettese szerint egyelőre nem lehet teljes bizonyossággal megállapítani, hogy az elhunyt halálát a gázolásos támadás okozta-e; ennek kiderítése is a vizsgálat egyik feladata.