Valamit elnézett a Habony-média: tízszer nagyobb vagyont láttak meg a jobbikos képviselőknél

Tévedni emberi dolog, a Jobbik azonban rosszat feltételez.

Ahogy az ilyenkor szokásos, a sajtó alaposan átvizsgálja a politikusok frissen közzétett vagyonnyilatkozatait.
 
A Fidesz-közeli médiumok azonban ismét kitettek magukért. Úgy ítélték meg, a kormánypárti politikusok vagyonosodása nem érdekli az embereket, nyilván azért, mert kormányzás közben meggazdagodni úgyis természetes dolog, inkább az ellenzéki képviselők anyagi helyzetével foglalkoztak.
 
Az Origo például megírta, hogy Szilágyi György jobbikos országgyűlési képviselőnek
 
41 millió forintnyi megtakarítása van, de úgy tűnik, a számok ismeretével gondban vannak a portálnál, a 4100000 ugyanis nem 41, hanem 4,1 millió forint.
 
 
Ezt az adatot közölte egyébként a 888.hu is, biztos véletlenül ők is épp ezt nézték el, igaz, ott azóta már korrigálták a hibát.
 
A Lokál arról ír, hogy Volner Jánosnak, a Jobbik frakcióvezetőjének "valahonnan előkerült egy 25,6 millió forintot rejtő takarékbetétkönyve".
 
 
 
Jó, ez sajnos megint csak 2,56 millió, megesik az ilyesmi.
 
A Jobbik közleményt is kiadott a benézett számokkal kapcsolatban, az ellenzéki párt azt feltételezi, hogy akár szándékosságról is szó lehet.
 
"A Fidesz kamumédiája már matematikából is megbukott. Vajon Orbán Viktor melyik propagandistája adta azt az utasítást, hogy több jobbikos képviselő vagyonnyilatkozatának valós adatait meghamisítva, a tizedesvesszőket áthelyezve tízszer akkora vagyont hazudjanak a magyar embereknek? Orbán Viktor korrupt pártja és lakájmédiája egyre mélyebbre süllyed, színvonaluk már odáig zuhant, hogy nem birtokolt vagyontárgyak feltüntetését is számon kéri! Azt már a tudományos-fantasztikus műfajba tartozna, ha ugyanez a médiabirodalom Orbán eltitkolt vagyona (tokaji szőlők, kisvasút, stadionok stb.) után is nyomozna.
 
A Jobbik Orbán kamumédiájával szemben megteszi a szükséges jogi lépéseket."