Szocialisták Demeter Mártáról: "nyomorult, hazug áruló"

"Nyomorult, hazug áruló. Ráadásul gyáva is"

- így értékelték a nagykátai szocialisták Demeter Márta pártból és frakcióból való távozását.

"Arra kaptam felhatalmazást a választóktól 2014-ben, hogy a kormányváltásért küzdjek, a jövőben is ezt akarom tenni. Látszik, hogy sok tag maximálisan elkötelezett a kormányváltás mellett, azonban vannak olyan formális és informális körök, akiknek nem ez az elsődleges prioritás, vagy csak megelégednének egy egyszerű túlélési stratégiával, és nem markáns kormányváltó megoldásban gondolkodnak."

- ezt pedig Demeter Márta nyilatkozta a váltásáról.

Az is kiderült, hogy döntése hónapok óta érlelődött benne.

Érdekes az is, hogy kormánysajtó Demetert egyből a Jobbikkal, és nem pedig valamelyik baloldali párttal hozta összefüggésbe, ezek szerint kormányváltó erőre is csak onnan számítanak.