Egy nő két rendőrt fenyegetett meg, hogy meg fogja öletni őket. A Miskolci Törvényszék kedden meghozott ítéletében azonban felmentették a terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés vádja alól, mivel a bíróság szerint nem történt bűncselekmény.
A nő 2015 decemberében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőrkapitányság számára postázott egy levelet, amiben azt követelte, hogy két rendőrrel szemben rendeljenek el fegyelmi eljárást. Azt is írta, hogy ha az eljárás nem indul meg, a rendőröket megöleti.
Levele szerint a végrehajtás érdekében lépéseket tett, megbízást is adott. Azt nem tudni, a nő miért akarta, hogy eljárás induljon a rendőrök ellen.
A bíróság szerint a terrorcselekménnyel fenyegetés bűntette speciális bűncselekménynek számít, aminek a megvalósulásához az is kell, hogy az elkövető komolyan gondolja cselekménye megvalósítását, vagyis konkrét, komoly és közvetlen fenyegetésnek kell lennie, amiben megnyilvánul a terrorcselekmény elkövetése. (Az pedig, hogy megbízást ad, ezek szerint nem jelenti azt, hogy komolyan gondolta - a szerk.) Ez a komoly fenyegetés azonban hiányzott, a levelet a megfenyegetettek sem vették komolyan, semmilyen óvintézkedést nem tettek.
Az ítélet nem jogerős, az ügyész fellebbezést jelentett be, így az ügy a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.
(MTI nyomán)