A most felálló új román kormánynak Andrea Pasternak személyében lett egy zsidó minisztere és egy Ilán Laufer nevű, izraeli születésű kalandor külügyi államtitkára. A romániai születésű zsidó miniszter asszony a Románia jelenlegi határain túl élő románok érdekeit képviselő tárca vezetője lett, míg a bulvársajtó állandó szereplője, Ilán Laufer államtitkár legfőbb feladata az lesz, hogy minél több zsidó befektetőt csábítson Romániába.
Zoom
Ilán és Elena a szokásos bulvárpózban
Ilán Laufer személyében izraeli születésű és állampolgárságú külügyi államtitkára lesz a legutóbbi választások után felálló új bukaresti kormánynak. A Jediot Áháronot című izraeli lap szerint a 33 éves, tehát elég fiatal Laufer apja Romániában született, s onnan vándorolt ki Izraelbe. Ilán már az izraeli, a borászatáról is híres Rison Le-Cijon városban született, s már egészen fiatal korától kezdve hazájában is sikeres üzletemberként volt ismert. Igazán azonban azután lett sikeres, miután az 1990-es évek végén átköltözött az apja szülőhazájába, Romániába, ahol manapság már kozmetikai üzlethálózat tulajdonosává vált.
Ilán Laufer a legutóbbi parlamenti választásokon taroló posztkommunista szociáldemokrata párt kegyeltje, a külkereskedelmi államtitkári posztra is a párt legmagasabb szintű vezetői nevezték ki. Külügyi államtitkárként a román állam külgazdasági, külkereskedelmi kapcsolataiért lesz felelős, s fontos teendőjeként igyekszik minél több zsidó befektetőt csábítani Romániába. Ilán romániai tartózkodása idején megismerkedett Elenával, az izraeli újság által „igazi celebnek” nevezett keresztény román nővel, nagy nézettségű tévéműsorok vezetőjével, aki egyben úgynevezett „valóságshow-k” szereplője is. Ilán feleségül vette Elenát, ám az utóbbi előbb elvált a korábbi férjétől, derekasan tanult héberül, áttért zsidónak, majd Mózes és Izrael vallásának megfelelően házasságot kötött az izraelivel. Ilán és Elena mindketten a különféle pletykarovatok állandó szereplői, ám gondosan nevelik az ifjú feleség első házasságából született kislányát.

Nátán Méír, az ágrólszakadt nincstelen
A Jediot Áháronot az izraeli zsidó férfi romániai államtitkárrá való kinevezése alkalmából megemlíti, hogy nem Ilán Laufer az első izraeli állampolgár, aki Romániában pártpolitikai karriert futott be. Nátán (Náti) Méír az izraeli Áfulá városában született 1955-ben, ám Ceausescu bukása után, 1996-ban kivándorolt Romániába, ahol előbb az üzlet, majd a politikai életbe vetette bele magát. Sötét üzleti ügyei voltak, csalt, sikkasztott. A Nagy Románia Pártnak viszont éppen ilyen díszzsidóra volt szüksége, s ezért Náti Méírt 2004-ben Tulcsa megyében a választási lista élére tették. A bukaresti parlamentbe való bejutása után egy héttel már meg is indult ellene a bűnvádi eljárás csalás, sikkasztás és hasonló, gazdasági természetű bűncselekmények elkövetésének vádjával. Először csak három év felfüggesztettet kapott. Méír 2005-ben kilépett pártja parlamenti frakciójából, s átült a függetlenek soraiba. 2010-ben ismét börtönbüntetésre, ezúttal négy év ténylegesen letöltendőre ítélték, s amihez hozzácsapták a korábbi három év felfüggesztettet is. Ennek ellenére nemsokára hazatérhetett Izraelbe, ahol állítása szerint ágrólszakadt nincstelenként tengeti életét.
Zoom
Andrea Pasternek a Jád Vásémben szónokol
Andrea Pasternak személyében a mostani új román kormánynak van egy zsidó minisztere is. Ő Romániában született, ám évekig volt román nagykövet Tel-Avivban. Pasternak izraeli külszolgálati ideje alatt számos holokauszt-megemlékezésen vett részt, s most az új román kormányban viszont Románia jelenlegi határain túl élő románok ügyeit felkaroló minisztérium élére került.
Hering J. - Kuruc.info