"Megrémültem és percekig mozdulni sem bírtam" - vonat elé ugrott egy férfi Zuglóban

A vonat megérkezése előtt idegesen viselkedett, majd a Nyugati pályaudvarról Ceglédre tartó vonat elé ugrott, és esélye sem volt a túlélésre. 

"Még most is remegek" - kezdte beszámolóját az a fiatal lány, aki közvetlen közelről látta, ahogy egy harmincas férfi véget vet az életének a zuglói vasútállomáson. A MÁV tájékoztatása szerint a tragédia 13:10-kor történt, amely előtt a szemtanú elmondása alapján úgy tudjuk, hogy a férfi "ordibált, káromkodott, ütötte a falat". Mint mondta, nem különösebben vett róla tudomást senki, sajnos "megszokott" a megállónál az ilyesmi. 

"Eltelt 10-15 perc és a férfi ott állt nyugodtan a virágtartónál, és amikor odaért a vonat, akkor ugrott egyet, az ütközőhöz esett, és tőlem két méterre állt meg a teste. Megrémültem és percekig mozdulni sem bírtam"

- idézte fel a történteket. A látottak nagyon megviselték, amelyeket kegyeleti okokból nem részletezünk. 

A lány biztos benne, hogy a férfit nem véletlenül gázolta el a vonat, szándékosan ugrott elé, amely rögtön vészfékezett és megállt. Azonnal látható volt, hogy esélye sem maradt a túlélésre. A vonatra várakozók közül többen hívták a rendőröket, a helyszínelés pedig a Mávinform információi szerint fél négykor ért véget. 

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki az ismerősei, barátai, családtagjai közül krízishelyzetben van, hívja akár mobilról is az ingyenesen hívható 116-123 lelkielsősegély-számot!