Ha valakit érdekelne: itt tudja megnézni, közlekedhet-e az autójával

A magas szállópor-koncentráció miatt hétfő reggel 6 órától Budapest közigazgatási területén tilos azzal a gépjárművel közlekedni, amelynek forgalmi engedélyében a környezetvédelmi osztályt jelölő kód 0; 1; 2; 3; 4, vagy amelyek forgalmi engedélye nem tartalmaz környezetvédelmi osztályt jelölő kódot.

Ezt a kódot kevesebb autós ismeri: a dokumentum második oldalán, V.9-es kóddal jelölik ezt.
 
 
Mint jól látható, az én japán dobozcsodám például nem felel meg a szigornak,vagyis egy métert sem tehetek meg vele, amin persze az is segít, hogy rossz a generátora, ráadásul amúgy is busszal és biciklivel járok. 
 
Az eddigi tapasztalatok alapján azonban a tiltás nem sokat ér, érezhetően nem csökkent a korábbi riadók alkalmával a gépjárműforgalom.

Katasztrofális a levegő minősége

Röviden összefoglalva, inkább ne is vegyen levegőt.
 
Kicsit bővebben: azt javasolják, hogy lehetőleg ne tartózkodjanak a szabad ég alatt (hétfő reggel ez nyilván kiválóan kivitelezhető), igyanak sok folyadékot. 
 
A szmoghelyzet romlásának elkerülése érdekében a főpolgármester egyúttal arra kérte a lakosságot, hogy mérsékeljék, vagy lehetőség szerint szüneteltessék az egyéni gépjárműhasználatot, mellőzzék a gépjárművek indokolatlan - álló helyzetben történő - alapjárati üzemeltetését, részesítsék előnyben a közösségi közlekedést, mérsékeljék a szilárd- és olajtüzelésű berendezések használatát, a szolgáltató és termelő üzemeket pedig arra, hogy csökkentsék porkibocsátásukat.
   
Felhívták a figyelmet arra, hogy a papírhulladék és kezeletlen fahulladék kivételével nem szabad a háztartási szemetet elégetni. 
   
A közlemény szerint az őszi-téli fővárosi szállópor-szint egyharmada származhat a háztartási eredetű szilárd, leginkább fatüzelésből, míg egyhatoda a közlekedési kibocsátáshoz köthető. A fővárosi szálló por szennyezettségi szinthez a közlekedés és/vagy a szél által felkavart por is mintegy 10-20 százalékban járul hozzá, továbbá 5 százaléka a gépjárművek gumiabroncsainak kopásából származik. Ugyanakkor publikált számítások azt mutatják, hogy például külföldről Magyarországra 30 százalékkal  több aeroszol részecske érkezik, mint amennyit Magyarország területén összesen kibocsátanak, vagy amennyi itt keletkezik.
   
Azt javasolják, hogy elsősorban a veszélyeztetett népességcsoportokba tartozók (gyermek, időskorú, beteg) kerüljék a szellőztetést, a szabadban való tartózkodást. A por belégzése a légzőszervi betegek állapotát súlyosbítja, különösen asztma, hörghurut esetében, és csökkenti a tüdő ellenálló képességét a fertőzésekkel, toxikus anyagokkal szemben.