Hatalmas erejű robbanás rázta meg a házat - Leomlott a fél utcafront!

A robbanásnak legalább öt sérültje van, közülük kettőt súlyos állapotban kellett kórházba szállítani, az Express egyelőre nem tud halálos áldozatokról.

A Boulogne-Billancourt városát megrengető detonáció olyan erős volt, hogy egy lakóház második és harmadik emeletét teljesen összeomlasztotta, az utcafronti falakat pedig, szemtanúk szerint szinte kitépte a helyükről.

A fényképek tanúsága szerint a robbanás több lakást is szinte teljesen megsemmisített, sőt a berendezések egy része föl is gyulladt, ám a helyi tűzoltóknak sikerült megfékezniük a lángokat.

A környéket a rendőrség lezárta, a szomszédos házat pedig evakuálták. A hivatalos szervek egyelőre gázrobbanást gyanítanak az eset hátterében, de még senki sem erősítette meg, mi okozta pontosan a szokatlan erejű detonációt.