Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
lead-cropped-0.jpg

Bayer Zsolt: Hiánypótlás

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Na végre.

„Beperelték Németországot a namíbiai népirtás miatt

A namíbiai hererók és namák leszármazottai az Egyesült Államokban beperelték Németországot a gyarmati seregek által elkövetett népirtások miatt. A manhattani bíróságra csütörtökön benyújtott kereset szerint Németország kizárta a felpereseket a Namíbiával folytatott tárgyalásokból, és kijelentette, hogy az áldozatok nem fognak kártérítést kapni.

A felperesek ügyvédje szerint semmilyen biztosíték sincs arra, hogy a namíbiai államnak nyújtott támogatások eljutnak azokhoz az őslakos közösségekhez, amelyeknek közvetlen károkat okozott a népirtás. Ken McCallion kijelentette, hogy nélkülük nem lehet tárgyalni az ügyről vagy megállapodni róluk. A német kormány egyelőre nem reagált.

A nama és herero törzsek 1904-ben felkelést szerveztek a német elnyomó gyarmati uralom ellen. A hererók januárban egy váratlan rajtaütés során több mint száz német katonával végeztek, ezért Theodor Leutwein kormányzó segítséget kért az anyaországtól. Lothar von Trotha altábornagy májusban érkezett meg, majd 1904 augusztusában embereivel ötezer hererót ölt le, majd kegyetlen embervadászatot indított, és a Kalahári-sivatagba menekült harcosokat és civileket válogatás nélkül lemészárolták.

1904 és 1907 között a hererók száma 80 ezerről 15 ezerre csökkent, a namák közül pedig minden második ember meghalt a felkelésben, a többieket bebörtönözték. Az ENSZ szerint ez volt a XX. század első államilag szervezett népirtása.” (Guardian/Múlt-kor, 444)

Ugye-ugye! Gondolom, már önök is eltöltöttek számos álmatlan éjszakát, vajon miért nem pereli be senki Németországot egy jó kis kártérítésre, bizony, itt állunk, és már vagy fél éve nem perelt senki egy kis lóvéért, lassan a második világháborús bűnökért sem lehet több lét lenyúlni a németekről (és magyarokról), bár ne legyünk kishitűek, egyesek ebbéli fantáziája szinte kimeríthetetlen.

Azért szeretném felhívni a figyelmet a cikkecske utolsó mondatára:

„Az ENSZ szerint ez volt a XX. század első államilag szervezett népirtása.”

Nagyszerű megállapítás. Csak hát, akkor már túl voltunk például az angol-búr háborúkon, ahol a fehér glasszékesztyűs, mindig elegáns angolok nagyjából 30 000 (harmincezer) embert öltek meg koncentrációs táborokban, és ne feledkezzünk meg az amerikaiak dicsőségéről sem az indiánok kiirtása terén! (Ott amúgy rezervátumnak becézték a koncentrációs táborokat.)

Úgyhogy, az ENSZ is tehet egy szívességet.

A németek meg majd kicsengetik a lét. Csak hogy el ne felejtsék soha: ők a bűnösök, minden körülmények között, és csak ők…

Bayer Zsolt

Forrás: ]]>Bádog - Bayer Zsolt blogja]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Vetítő (30) Titkok és talányok (12) Belföld (10) Nagyvilág (1309) Kultúra (6) Gasztronómia (539) Flag gondolja (36) Emberi kapcsolatok (36) Alámerült atlantiszom (142) Autómánia (61) Életmód (1) Mozaik (83) Egészség (50) Sport (729) Jobbegyenes (2778) Rejtőzködő magyarország (168) Szépségápolás (15) Tereb (146) Gazdaság (702) Politika (1582) Tv fotel (65) Irodalmi kávéház (537) Történelem (17) Mozi világ (440) Mondom a magamét (7501) Heti lámpás (310) Nézőpont (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>