Az Arizona állambeli Chandler nevű városban a nyolc napig tartó hanukaünnep idején ismeretlenek az éjszaka leple alatt fémhajtogatással átalakítottak horogkeresztté egy utcára kitett méretes hanuka-gyertyatartót. A kárvallott Ellis házaspár a helybeli hírportálnak és televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy a fémből készült hanuka-gyertyatartót (hánukijját) három kisebb gyermekük kérésére helyezték el az udvaruk előtti utcaszakaszon – tudósít az azfamily.com hírportál.
Zoom
Ellisék gyertyatartója átalakítás előtt és után (fotók: azfamily.com)
A mintegy 270 ezres lelkes arizonai Chandler városban is működik zsidó hitközség, ám az Ellis házaspár, Naomi és Seth, a zsidó vallási előírásoknak megfelelően, na meg leginkább a három kiskorú gyermekük kérésének eleget téve a családi házuk udvara előtti utcára tették ki a fémcsövekből összeeszkábált, nagyméretű hanuka-gyertyatartót, amelyen a nem zsidó szomszédok tetszését is megnyerve egészen az ünnep hatodik estéjéig mindennap eggyel több lángot lobbantottak.
A hatodik gyertya meggyújtása után azonban éjszaka eddig ismeretlen tettes, vagy tettesek a fémhánukijjá karjait hajtogatással átalakították horogkeresztté. Másnap reggel, amikor kitudódott a cselekedet, a helyszínre rögtön kivonult a város televíziója, a helybeli és távolabbi újságok tudósítói, valamint a település Chabad rabbija. Hanuka csodája ezúttal is megtörtént, mert az Ellis család az utolsó, a nyolcadik lángot már a környékbeli szomszédok által csináltatott új gyertyatartón gyújthatta meg, számol a helybeli tévé és az azfamily.com hírportál.
H. J. – Kuruc.info